FIFA 17

A FIFA 17-ben is a debreceni Szuk a legjobb

Megmutatjuk, melyik a legjobb felállás.
 
 

FIFA 17

A FIFA 17-ben is a debreceni Szuk a legjobb

Megmutatjuk, melyik a legjobb felállás.
 
 
 

FIFA 17

A FIFA 17-ben is a debreceni Szuk a legjobb

Megmutatjuk, melyik a legjobb felállás.

A Rangadó.hu novemberben már hosszabb cikkben összefoglalta, hogy a FIFA 17 című játékban kik azok a játékosok, akiket az Ultimate Team részlegben ajánlott megvenni – már ha a cél az, hogy olyanokat irányítson az ember, akik magyarok és/vagy a magyar bajnokságban egykoron megfordultak.

Akkor 64 fős listát közöltünk, ám a téli átigazolási időszakban ismét érkeztek Magyarországra olyan játékosok, akik a nyári klubjuk alapján kártyát kaptak az EA Sportstól, vagyis szerepelnek a játékban, irányíthatók (sajnos azok, akik a télen a FIFA-ban elérhető bajnokságba igazoltak – például Feczesin Róbert Dél-Koreába –, menet közben már nem kapnak kártyát, velük csak a 18-as kiadásban játszhatunk majd a FUT-részen). Emellett azt is be kell vallanunk, hogy néhány játékost sajnos kihagytunk a novemberi listából, de erről lejjebb részletesebben is írunk.

Mi az a FIFA Ultimate Team (FUT)?

Az EA Sports által kiadott játék legnépszerűbb módja az úgynevezett Ultimate Team (FUT), amelynek lényege, hogy a készítők minden egyes labdarúgóhoz fabrikáltak egy virtuális kártyát, amellyel aztán (a legtöbb esetben) kereskedni lehet, a fizetőeszköz pedig elsődlegesen a lejátszott meccsekből kapható virtuális érme.

A kártyákból bármilyen csapat összeállítható, egy felhasználónak pedig bármennyi kártyája lehet. A kezdők, a cserék és a tartalékok beállítása után pedig kezdődhet a mérkőzés, melynek során egy online ellenféllel küzdhet meg a videojátékos.

Téli szerzemények

Bár elméletileg az NB II-es csapatok is erősíthettek volna olyan labdarúgóval, aki szerepel a FUT-ban, ilyen igazolás a télen nem történt (az ukrán, a román és a norvég alacsonyabb ligákból érkeztek újak, de ezek szintén nem szerepelnek a játékban), úgyhogy koncentráljunk az NB I-re.

A Rangadó.hu összesen hat olyan labdarúgót tudott összeszámolni, akik szerepelnek a játékban és januárban vagy februárban kerültek új, NB I-es klubjukhoz. Őket:

(Sorszám az összes magyar vagy korábbi magyarországi játékos között/név/nemzetiség/poszt/régi klub/új klub/FIFA-értékszám)

65. Lazar Veszelinovics, szerb, csatár, Pohang Steelers, Mezőkövesd – 64
66. Ivan Kelava, horvát, kapus, Granada, Debrecen – 71
67. Hjun-Dzsun Szuk, dél-koreai, csatár, Porto/Trabzonspor, Debrecen – 78
68. Janek Sternberg, német, védő, Werder Bremen, Ferencváros – 65
69. Julian Koch, német, középpályás, Fortuna Düsseldorf, Ferencváros – 69
70. Amadou Moutari, nigeri, középpályás, Anzsi Mahacskala, Ferencváros – 66

A fenti adatsor tovább növeli a Ferencváros fölényét, ami a FIFA-ban szereplő egykori és jelenlegi játékosaikat illeti. Sternberg, Moutari és Koch már a 15., 16. és 17. labdarúgók, akik kártyával rendelkeznek; míg a Mezőkövesdnél Diallóhoz csatlakozik Veszelinovics; a Debrecennek pedig eddig nem is volt játékosa ezen a listán, most már kettő is van Szukkal és Kelavával.

Egyáltalán nem mellesleg a dél-koreai csatár egyben a legjobb is, aki jelenleg szerepel a FIFA 17-ben és NB I-es csapat keretéhez is tartozott. Ő ugyanis 78-as összértékeléssel rendelkezik, ami 1-et ver az eddigi legjobbra, az egykori Videoton-csatárra, Zé Luísra (77), egyben ugyanannyi, mint a Tottenham Hotspurben sziporkázó honfitársának, Heung-Min Szonnak...

A Transfermarkt.de oldalon egyébként jelenleg 2,7 millió euró az értéke Szuknak, ezzel toronymagasan kiemelkedik az NB I mezőnyéből.

Lehetséges erősítések

Amennyiben a Kedves Olvasó szeretne ragaszkodni ahhoz, hogy csak magyar(országi) kötődésűeket "foglalkoztat" csapatában, itt van még néhány tipp!

Előző cikkünkben szóltunk már a magyar felmenőkkel rendelkező, amerikai rekordválogatott Tim Howardról, akinek 81-es kártyája van.

Nos, Howard a játék kiadása utáni 8. héten teljesítményével kiharcolta magának a forduló válogatottjába való bekerülést, így speciális "in form" kártyája már 84-es.

Mi az a speciális kártya?

Az EA Sports stábja minden héten, hónapban és egyes különleges alkalmakkor is elkészíti azoknak a játékosoknak a speciális kártyáját, akik véleményük szerint az adott játékhét (hónap, szezon, stb.) legjobbjai közé kerültek. Ezek a különleges kártyák magasabb értékelést biztosítanak a rajta szereplőnek.

Szintén rendelkezik magyar felmenőkkel a venezuelai válogatott, jelenleg a Rayo Vallecanót erősítő Miku, aki az év elején még 76-os értékelésű, arany színű kártyát kapott az EA-től, ami mellé a télen kiadtak egy frissített és egyúttal gyengített 72-es, már ezüst verziót is.

Akár a magyar válogatott tagja is lehet a jövőben az egyelőre német Willy Orban. A középhátvéd 74-es kártyát kapott.

Csak nevében magyar(os), de nyelvünket nem beszéli a Pescara jelenleg az orosz Tyerek Grozsnyijnál kölcsönben lévő középhátvédje, a szlovák válogatott Gyömbér Norbert, akinek 72-es kártyája van.

Bár a nigériai válogatottat választotta, de akár magyar is lehetne a Kasimpasa középhátvédje, Otigba Kenneth, aki 71-es értékeléssel bír.

Aki teljesen ki akarja maxolni a magyarokat, annak van még két tippünk. Elég áttételes a kapcsolata népünkkel a Horvath vezetéknevű, vagyis biztosan valamilyen magyar felmenővel rendelkező amerikai Ethan Horvath nevű kapusnak (ő a norvég Moldét és a Club Brügge-t erősítette idén), illetve az osztrák Sascha Horvath-nak (Sturm Graz); előbbi 69-es, utóbbi 65-ös kártyát kapott, így a legjobbak szempontjából nem faktorok.

Kiegészítők

71. Miku, Venezuela, Rayo Vallecano – 76/72
72. Wily Orban, Németország, RB Leipzig – 74
73. Gyömbér Norbert, Szlovákia, Pescara/Tyerek Grozsnyij – 72
74. Otigba Kenneth, Nigéria, Kasimpasa – 71
75. Ethan Horvath, Amerikai Egyesült Államok, Molde/Club Brügge – 69
76. Sascha Horvath, Ausztria, Sturm Graz – 65

Az ideális keret

E cikk szerzője személyes tapasztalatai és rengeteg próbálgatás után saját profilján a fenti 76 játékosból kialakította azt a 23 fős keretet, amelyet "aktívként" definiál a FIFA 17 és amelyből 17-et lehet a mérkőzésre "nevezni".

Amennyiben a Kedves Olvasó szeretne magyarokkal, volt NB I-es, NB II-es játékosokkal és magyar kötődésű labdarúgókkal játszani, de nincs türelme, kedve vagy ideje rengeteget kísérletezni, annak támpontul közöljük a szerzőnél többé-kevésbé bevált huszonhármas, legerősebb összeállítású keretet. Íme!

(Név/Értékelés)

Kapus:

Tim Howard (In Form) – 84

Balhátved:

Scott Malone (In Form) – 74
Kádár Tamás – 72
Luis Ibanez – 72

Középhátvéd:

Willy Orban – 74
Guzmics Richárd – 71
Otigba Kenneth – 71

Jobbhátvéd:

Matthew Lowton – 76
Bese Barnabás – 67

Balszélső:

Gyurcsó Ádám (In Form) – 74
Diego – 73
Koman Vladimir – 71

Belső középpályás:

Muhamed Besic – 76
Renato Neto – 75
Nagy Ádám – 72

Jobbszélső:

Quenten Martinus – 71

Támadók:

Zé Luís (In Form) – 82
Nikolics Nemanja – 81
Hjun-Dzsun Szuk – 78
Miku – 76
Szalai Ádám – 74
Artjoms Rudnevs – 73

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.