Élvonal

„A Fradi sokat lépett előre csapatjátékban, az Újpestnél megállt a tudomány”

Állandó szakértőnk, Glázer Róbert értékelte az Újpest - Ferencváros rangadót.
 
 

Élvonal

„A Fradi sokat lépett előre csapatjátékban, az Újpestnél megállt a tudomány”

Állandó szakértőnk, Glázer Róbert értékelte az Újpest - Ferencváros rangadót.
 
 
 

Élvonal

„A Fradi sokat lépett előre csapatjátékban, az Újpestnél megállt a tudomány”

Állandó szakértőnk, Glázer Róbert értékelte az Újpest - Ferencváros rangadót.

– Örömteli volt, hogy szép időben, jó hangulatban, aránylag jó pályán léphettek pályára a játékosok, bár a 15-20. perc körül már lehetett látni, hogy elég laza a talaj. Azt gondoltam, hogy sokkal jobb meccset fognak játszani a csapatok, közepes színvonalú mérkőzés volt, nagy hajtással. Mindkét csapat tette a dolgát. A Fradinak nyernie kellett, hogy életben tartsa bajnoki reményeit, és ez látszódott is. Egyre jobban játszanak, egy-egy gólokat lőnek, de meglepő volt, hogy 4-4-2-ben álltak fel.

– A játék maga nem tetszett, nagy volt a hibaszázalék, rendkívül sok szabálytalanság volt, nem volt folyamatos, jó játék. Moutari bent játszott középen, ezen a meccsen súlytalan volt, egyetlen jó megmozdulása volt. A bal oldaluk fellazult, az Újpest viszont nem használta ki az ott adódó lehetőséget. Balázs Benjamin ment előre, de nagy hibaszázalékkal játszott, sokkal hatékonyabban meg lehetett volna ott bontani a Ferencvárost.

– Az Újpest ma nem játszott olyan szépen, mint a Zalaegerszeg vagy a Videoton ellen. Utóbbi esetben Lazovic megtorlatlan szabálytalansága után esett vissza a csapat teljesítménye. Az Újpest felállása a megszokott volt a cserékig, 4-2-3-1-es rendszerben játszottak.

– A pontrúgásokban veszélyesebb volt a Ferencváros, megérdemelten vezettek. Ezután Steinbergnek volt egy nagy helyzete, be kellett volna rúgnia, hiszen Balajczával állt szemben. A második félidőben kezdeményezőbb volt az Újpest, de ahogy elértek a tizenhatoshoz, mintha megállt volna a tudomány. Nem nagyon tudtak kibontakozni, ennek ellenére ők határozták meg a játékot. Sorsdöntő volt Heris és Lázok becserélése, bennük volt a gól lehetősége. Lázok négy méterről lőtte fölé a labdát, ami óriási lehetőség volt. Hiányoltam az átlövéseket, Hazard beállásával mindjárt szervezettebb lett a játék, Balogh visszakerült középre, az eredeti helyére.

– A Fradi nagyon sokat lépett előre csapatjátékban, egy ilyen derbin pedig még inkább összefogtak. Az Újpestnél régebb óta lehet érezni ezt az egységet, most ez jó játékkal és gólhelyzet kihasználással nem párosult. A Fradi tartotta az 1-0-s vezetést, s megérdemelten nyert. A magyar labdarúgásnak rendkívül fontos, hogy ez a két csapat jól játsszon, és biztos vagyok benne, hogy ha Újpesten felépülnek a játékosok, sokkal jobb játékot és szép eredményeket fognak elérni. A Ferencváros is araszolgat fölfelé és bízom benne, hogy nagyon kiélezett bajnoki hajrá lesz itt. Ha a Fradinak visszajön a csapatjáték mellé az a támadójáték, ami egy éve jellemezte, akkor bizony sok szép mérkőzést fogunk még látni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.