Vasárnapi tutitár

Megbotlik a Crewe?!

Ma ismét Julius mesterre hagyatkozunk, aki két izmos tippel állt elő!
 
 

Vasárnapi tutitár

Megbotlik a Crewe?!

Ma ismét Julius mesterre hagyatkozunk, aki két izmos tippel állt elő!
 
 
 

Vasárnapi tutitár

Megbotlik a Crewe?!

Ma ismét Julius mesterre hagyatkozunk, aki két izmos tippel állt elő!

Cheltenham – Crewe 1

Megszakad a Crewe nagy sorozata.

A vendégek óriási hajrával megszerezték a 6., még rájátszást érő helyet a League 2-ben. Ez még persze nem volt elég a csapatnak, ha már bejutottak a playoffba, akkor a döntőig meg sem álltak. Hasonló sikerszériát tudhat maga mögött a Cheltenham is, igaz, ők már korábban bebiztosították a rájátszásbeli helyüket. Bajnoki helyezése miatt mindkét csapat – papíron – erősebb ellenfelet kapott, azonban ez egyik gárdát sem akadályozta meg abban, hogy magabiztosan jussanak tovább aktuális ellenfelükkel szemben. A Cheltenham a Torquay-t búcsúztatta kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel, míg a Crewe a Suthend csapatán lépett túl, 3-2-es összesítéssel.

Most a Cheltenham pályáján kezdik a mindent eldöntő párharcot a csapatok. A 2. League-ben, hazai pályán a Cheltenham a 4. legjobb csapat volt ebben a szezonban. 23 meccsen 15 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség a mérlegük.

A Crewe ugyanezen mutatói idegenben hasonlóan jók. A csapat a 6. leghatékonyabb pontgyűjtő volt a szezon során. 23 meccsen 9 győzelmet, 6 döntetlent és 8 vereséget könyvelhettek el.

Az egymás elleni eredmények a vendég csapat mellett szólnának: a szezon során mindkét alkalommal a Crewe győzött, idegenben és otthon is egyaránt 1-0-ra. Azonban a Cheltenham csapata jobban megérett a magasabb osztályú versengésre, ráadásul a playoffra is hosszabb idejük volt felkészülni, mint a vendégeknek. Megszakad a Crewe menetelése. Tippünk: hazai! (a 2,5 gól is meglehet a találkozón!)

Magyarország U19 – Szerbia U19 +2,5

Tuboly Frigyes csapatának a románok ellen nem sikerült jól a bemutatkozás, javítaniuk kell, ha továbbra is harcolni akarnak a továbbjutásért. Csak az első helyezett juthat tovább a csoportból, így aztán a lehető legtöbb pontot meg kell szereznie a csapatnak a hátralévő két meccsén ahhoz, hogy lehessen még számolgatni…

A magyar keret erős, elég, ha csak az NB1-ben rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtó Radó Andrást vagy Pekár Lászlót említjük.

A csapat támadóinak maximumot kell nyújtaniuk, pont emiatt gólgazdag találkozót várunk. A román csapat ellen bebizonyosodott, hogy – bár fájó ezt kijelenteni – a védelmünkre önmagában nem alapozhatunk. A felvállalt támadófoci meghozza majd a gólokat, és a szelvényünk sikere mellett remélhetőleg a srácok győzelmének is örülhetünk majd!

Tippünk: 2,5-nél több gól!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.