Anglia

Történelmi tündérmese: két ötödosztályú kiscsapat is 16 közé jutott az FA-kupában

Erre korábban még sosem volt példa a sorozatban.
 
Bár az újrajátszások miatt még nincs meg az angol FA-kupa nyolcaddöntőjének teljes mezőnye, egy dolog már egészen biztos: két ötödosztályú csapat is ott lesz a legjobb 16 között. Ez már csak azért is nagy szó, mert ilyenre korábban még nem volt példa a sorozatban, sőt a kupa több mint 140 éve íródó történelmében eddig mindössze hétszer fordult elő, hogy egy úgynevezett "non-league team" (ötödosztályú vagy ennél alacsonyabb szintű csapat) ilyen messzire jusson.

Most pedig rögtön ketten is elkövették ezt a bravúrt, ráadásul mindkét kiscsapat másodosztályú élgárdákat ütött ki: a Lincoln City a Championship élén álló Brightont búcsúztatta 3-1-gyel, míg a Sutton United a nagynevű Leeds együttesét lépte le 1-0-ra.

A Sutton egyébként nem először került fel Anglia futballtérképére: 1988-ban az angol élvonal akkori listavezetőjének (és címvédőjének), a sztárokkal teletűzdelt Coventry Citynek parancsoltak megálljt a harmadik körben. További érdekesség, hogy a kiscsapat eddigi legnagyobb sikere a negyedik kör elérése volt még 1970-ben - ahol éppen most legyőzött ellenfelük, a Leeds United mért rájuk súlyos csapást (6-0).

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.