Bővítés

48 csapatos vb-ről döntött a FIFA – hivatalos

Tizenhat mérkőzéssel többet rendeznek, de a győztesre ugyanúgy hét összecsapás vár.
 
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedd délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy 2026-tól növelik a világbajnokságon résztvevő országok számát.

Mindez azt jelenti, hogy az eddigi 32 helyett, 2026-ban már 48 csapat mutathatja meg magát a világ egyik legnagyobb sporteseményén. Ami a lebonyolítást illeti: tizenhat 3-3 fős csoportok lesznek, ahonnét az első két helyezett továbbjut az egyenes kieséses szakaszba – a harmadik helyezettek pedig búcsúznak a tornától. (Korábban ezen tervezet mellett tette le voksát Jose Mourinho is.)

Ez azt is jelenti, hogy a világbajnokságon 80 mérkőzésre kerül majd sor (eddig ez a szám 64 volt), de a döntőig menetelő győztes csapatra ugyanúgy hét komoly erőpróba vár, mint eddig.

A FIFA-elnök, Infantino szerint nyitottabb és befogadóbb lesz a világbajnokság, ami a labdarúgás fejlődését szolgálja

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.