Spanyolország

Ronaldo: Griezmann azt mondta, hogy utál engem

 
 

Spanyolország

Ronaldo: Griezmann azt mondta, hogy utál engem

 
 
 

Spanyolország

Ronaldo: Griezmann azt mondta, hogy utál engem

Cristiano Ronaldo exkluzív interjút adott a France Football-nak, az írást kedden publikálják, de néhány részletre már fény derült.

Mint ismert, májusban a Bajnokok Ligájában újra csúcsra ért a Real Madrid, miután az Atl. Madridot tizenegyesekkel múlták fel a hosszabbításban. Ronaldo pár héttel később az Eb-címet is bezsebelte, mindkét sorozatban sikerült leszorítania az első helyről a franciák sztárját, Antoine Griezmannt.

A két klasszis később Miamiban töltötte vakációját a hosszúra nyúlt szezon után, ahol egymásba futottak. Griezmann és menyasszonya pont abba az étterembe tért be, ahol Ronaldo is tartózkodott.A francia egyszer csak feltűnt a portugál asztala mellett és mosolyogva annyit mondott: „Utállak!” – ezt maga Ronaldo mesélte.

– Hihetetlen szezont tudhatok magam mögött, ez volt eddig pályafutásom legjobb éve. Ugyanakkor ami az Aranylabda szavazást illeti, látni kell: a voksolás nem rajtam múlik, nem szeretnék semminek sem a megszállottja lenni. Hazudni nem akarok, ezért elárulom: örülnék, ha enyém lenne az Aranylabda, magabiztos vagyok, hiszen ez volt életem legjobb szezonja – nyilatkozta a klasszis.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.