Élvonal

A 95. percben egyenlített a Debrecen

Kanta József büntetője nem volt elég az MTK-nak.
 
 

Élvonal

A 95. percben egyenlített a Debrecen

Kanta József büntetője nem volt elég az MTK-nak.
 
 
 

Élvonal

A 95. percben egyenlített a Debrecen

Kanta József büntetője nem volt elég az MTK-nak.

Az MTK csapatából Torghelle Sándor és Dragan Vukmir, a debreceniek közül pedig többek között Mészáros Norbert hiányzott a két csapat szombat délutáni, fővárosi bajnoki mérkőzésén.

Az első perceket tapogatózó játék jellemezte, egyik fél sem vállalt semmi kockázatot, igyekeztek kerülni a labdavesztéseket. A nyolcadik percben Ramos 17 méterről laposan lőtt, éppen a debreceni kapu mellé. A túloldalon Vittek nem tudta a hálóba pofozni a labdát három méterről. Az első negyedóra végén éledezni látott a vendégcsapat, több lehetősége is akadt, bár a vérbeli helyzetek mindkét oldalon hiányoztak.

A 25. percben Borbély Bálint nagy lövése kerülte el a kaput. Felborult a pálya, egyértelműen a DVSC-nél volt többet a labda. A MTK ekkor kontrákra kényszerült, később azonban kiszabadult a szorításból és egymás hibáiból éltek a csapatok. A 37. percben Tőzsér húsz méterről eleresztett lövése zúgott el a kapu fölött.

A félidő elején a hazaiak birtokolták többet a labdát, helyzetük nem volt, majd a tizedik perctől magára talált a Loki, agresszíven támadta le a hazaiakat és az MTK-nak csupán erőtlen kontrákra futotta. Igazi gólhelyzetük nem volt, de a vendégeknek sem, viszont ők sokkal közelebb álltak a gólszerzéshez.

A második felvonás elején egy hajszálpontosan beadást Baki Ákos hét méterről fejelt kapura, ám Danilovics bravúrral fogta. Lagymatag újrakezdést követően az 57. percben tizenegyeshez jutott az MTK, mert Danilovic szabálytalankodott a csereként beállt Vogyicska Bálinttal szemben a tizenhatoson belül. A büntetőt Kanta József értékesítette (1-0).

A gól után mindkét oldalon több helyzet adódott, a 72. percben például Kanta szöglete után Borbély földre fejelt labdája kevéssel pattant el a kapufa mellett. A 91. percben előbb Vittek, majd Holman szerezhetett volna gólt. Mindketten a kaputól hat méterre voltak, lőttek, de a kapuig nem jutott el a labda, elakadt a tömörülő hazai játékosokban.

A slusszpoént a 95. percben Holman Dávid szabadrúgása jelentette, ezzel a góllal egyenlített a DVSC.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.