Tarolt a Chelsea, két díj a zsebben

Antonio Contét választották október hónap menedzserének, a legjobb játékos pedig Eden Hazard lett.
 
 

Tarolt a Chelsea, két díj a zsebben

Antonio Contét választották október hónap menedzserének, a legjobb játékos pedig Eden Hazard lett.
 
 
 

Tarolt a Chelsea, két díj a zsebben

Antonio Contét választották október hónap menedzserének, a legjobb játékos pedig Eden Hazard lett.

A Chelsea az Arsenal ellen elszenvedet 3-0-s vereséget követően megtáltosodott, s remekül teljesített októberben. Négy meccs, négy győzelem, ez a londoni kékek mérlege. A 12-0-s gólarány önmagában is magáért beszél, ami különösen értékessé teszi, hogy a Hull City és a Southampton mellett a címvédő Leicester Cityt és a Manchester Unitedet tömték ki Eden Hazardék.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy Antonio Conte lett a hónap menedzsere. A 25 esztendős Eden Hazard az elmúlt évben csak önmaga árnyéka volt, ám manapság ismét megcsillogtatja tudását. A már említett négy meccsen három gólt lőtt, s egy asszisztot osztott ki, így kiérdemelte a hónap játéka címet.

A Chelsea sztárjának és edzőjének megvan az esélye a duplázásra is, ugyanis november hónap eddigi egyetlen fordulójában 5-0-ra verték az Everton, ezen a meccsen Hazard két gólt lőtt

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.