Olaszország

Serie A: milánói derbin mutatkozik be az Inter új edzője

A magyaros csapatok egymással játszanak.
 
 

Olaszország

Serie A: milánói derbin mutatkozik be az Inter új edzője

A magyaros csapatok egymással játszanak.
 
 
 

Olaszország

Serie A: milánói derbin mutatkozik be az Inter új edzője

A magyaros csapatok egymással játszanak.

Rögtön első meccsén „mély vízbe” kerül Stefano Pioli, az Internazionale múlt héten kinevezett vezetőedzője, debütálásán csapata ugyanis az AC Milan elleni városi rangadón szerepel majd az olasz bajnokság 13. fordulójában.

A kék-feketék Frank de Boerral kezdték meg a szezont, ám a holland szakember irányításával nem tudtak kiegyensúlyozott formát mutatni. Hiába nyertek például jó játékkal szeptemberben a címvédő Juventus ellen, azt megelőzően és azt követően is több váratlan vereséget szenvedtek el, ráadásul a mutatott futballal sem lehettek elégedettek a szurkolók.

A Serie A rajtja előtt dobogós célokat megfogalmazó klubnál a múlt héten döntöttek De Boer menesztéséről, s a korábban a Lazióval komoly sikereket elért Piolit bízták meg az együttes irányításával. Az olasz edzőnek nincs könnyű dolga, mivel a gárda jelenleg csak a kilencedik a tabellán, 13 ponttal lemaradva az éllovas Juventus, s nyolccal a harmadik helyezett városi rivális mögött.

„Ez a megfelelő mérkőzés, a megfelelő időben” – kommentálta Pioli bemutatkozását Piero Ausilio, az Inter sportigazgatója.

A másik milánói gárda a helyi vetélytárssal ellentétben, talán a vezetők reményeinél is jobban teljesít. Vincenzo Montella vezetőedzőnek sikerült eredményes játékot kialakítania a rengeteg fiatal, tapasztalatlan labdarúgóval felálló együttesnél, mely a 12 eddigi találkozójából nyolcat megnyert, s egy döntetlen mellett háromszor kapott ki.

A két csapat a Serie A-ban 186 alkalommal csapott össze egymással, és 69 Inter- és 62 Milan-győzelem meccsen 55-ször végeztek döntetlenre a felek.

Az éllovas Juventusra papíron könnyű mérkőzés vár a mostani fordulóban. Massimiliano Allegri tanítványai a 18. helyen álló Pescarához látogatnak, mely legutóbb egy hónapja tudott pontot szerezni, azóta négy vereséget számlál.

A második AS Roma az idény eddigi meglepetéscsapatánál, az Atalantánál szerepel. A bergamói együttes veszélyes ellenfél, amit jól mutat, hogy a legutóbbi hét fordulóban egy döntetlen mellett hat győzelmet aratott.

A 13. körben csap össze egymással a pontvadászat két magyar érdekeltségű – egyaránt visszafogott formában lévő – együttese, a Bologna és a Palermo. A rendszeresen Nagy Ádámmal felálló Bologna két vereség után szeretne javítani, s elmozdulni a tabella 15. helyéről, míg a Balogh Norbertet és Sallai Rolandot foglalkoztató Palermo öt, pont nélkül zárt meccset követően lép majd pályára. A szicíliai csapat a 19., mindössze egy ponttal megelőzve a sereghajtó Crotonét.

Serie A, 13. forduló:

Szombat:
Chievo – Cagliari 15.00
Udinese – Napoli 18.00
Juventus – Pescara 20.45
Vasárnap:
Sampdoria – Sassuolo 12.30
Atalanta – AS Roma 15.00
Bologna – Palermo 15.00
Crotone – Torino 15.00
Empoli – Fiorentina 15.00
Lazio – Genoa 15.00
AC Milan – Internazionale 20.45

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.