Barátságos mérkőzés előtt

Magyar–svéd: a 45. meccs egymás ellen

Kiegyenlített a mérlegünk az északiakkal szemben.
 
 

Barátságos mérkőzés előtt

Magyar–svéd: a 45. meccs egymás ellen

Kiegyenlített a mérlegünk az északiakkal szemben.
 
 
 

Barátságos mérkőzés előtt

Magyar–svéd: a 45. meccs egymás ellen

Kiegyenlített a mérlegünk az északiakkal szemben.

A magyar és a svéd válogatott több mint öt év után találkozik egymással, a Groupama Arénában kedden Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is búcsúzik a nemzeti csapattól.

A két együttes eddig 44-szer mérkőzött meg. A mérleg: 18 magyar és 16 svéd győzelem, továbbá 10 döntetlen. A tétmérkőzéseket tekintve tizenötször csapott össze a két válogatott: négy magyar siker mellett három alkalommal döntetlen lett az eredmény, míg nyolcszor a svédek örülhettek.

Legutóbb 2011. szeptember 2-án találkozott a két gárda, akkor Budapesten az Egervári Sándor által irányította magyar csapat Szabics Imre és Rudolf Gergely góljaival 2-1-re győzött, ezzel megszakította az északi rivális elleni 16 éves nyeretlenségi sorozatot.

Az első:
1912. június 20. Göteborg: Svédország–Magyarország 2-2 (1-1), barátságos
a magyar gólszerzők: Bodnár, Pataki

A legtöbb gól:
1955. május 11. Stockholm: Svédország–Magyarország 3-7 (2-4), barátságos
a magyar gólszerzők: Kocsis (3), Puskás (2), Szojka, Hidegkuti

A legsimább magyar siker:
1952. július 28. Helsinki: Magyarország–Svédország 6-0 (3-0), olimpia, elődöntő
a magyar gólszerzők: Kocsis (2), Puskás, Palotás, Lindh (öngól), Hidegkuti

A legsúlyosabb vereség:
1943. november 7. Budapest: Magyarország–Svédország 2-7 (2-2), barátságos
a magyar gólszerző: Szusza (2)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.