Szerdai tutitár

Bajnoki és barátságos

 
 

Szerdai tutitár

Bajnoki és barátságos

 
 
 

Szerdai tutitár

Bajnoki és barátságos

Sinnyik Jaroszlavl - Volgar Asztrahan 1!

Mindkét alakulatnak létfontosságú lesz a pontszerzés, erre mi a hazaiakat érezzük esélyesebbnek...

A Sinnyik az orosz másodosztály 5. helyén áll 31 egységgel - a 4.. pozíció már play offot ér, így felettébb motivált lesz majd Aleksandr Pobegalov alakulata. A kék-feketék 5-2-3-as hazai mérleggel rendelkeznek, a formájuk pedig felettébb szeszélyes. Idegenbeli siker után otthon kaptak ki a listavezető Dinamótól, majd értékes pontot szerzetek Szentpéterváron a Zenit II. csapata ellen (1-1). Az együttesnél gondot jelent, hogy a csapatkapitány, a kanadai táblázaton nyolc pontot jegyző támadó immár hetek óta sérült, vele ma sem kalkulálhat a szakmai stáb.

Motivációból a másik oldalon sem lesz hiány, ugyanis a Volgar a kiesés ellen küzd az idei kiírásban. A brigád 22 egységével a 15. helyen állomásozik - mögötte egy ponttal és egy hellyel a Spartak Nalcsik már a vonal alatt foglal helyet a tabellán. Nyugalomra tehát semmi ok, ám, ha rápillantunk az együttes idegenbeli mérlegére, máris pánikolhatnak a drukkerek: eddig nyolcszor mozdultak ki a kedvenceik, mérlegük 0-1-7, gólkülönbségük pedig 2-16. Yuri Gazzaev fiai mélyrepülésben vannak, szeptember eleje óta nem nyertek, igaz, egyetlen idegenbeli egységüket legutóbb hozták össze a halovány Sokol Saratov vendégeként (0-0). A védelemmel vannak elsősorban bajok, eddig 28-szor kapituláltak, ez a 2. legtöbb a ligában. Friss sérült nincs, és eltiltás sem nehezíti a szakmai stáb munkáját.

A Sinnyik otthon nem rossz, a Volgar idegenben igen. A vendégek rossz passzban érkeznek a mai találkozóra, amelyen szerintünk ismét nem szereznek pontot. A Jaroszlavl visszavág a nyári vereségért. Tippünk így: 1!

Görögország-Fehéroroszország -2.5!

Mindkét csapatra vébé-selejtező vár vasárnap, ma kevés gólos meccsen hangolódnak az ütközetekre!

A görögök eddig hibátlanul állnak a H csoportban 9 ponttal Belgium mögött, no de a kékek eddig csak "könnyűlovassággal" találkoztak a selejtezőknek. Verték Gibraltárt idegenben, majd nyertek Ciprus ellen odahaza, végül az észteknél is három ponttal gazdagodtak. Most jönnek majd a húzósabb meccsek Torosidiséknak - vasárnap a bosnyákok látogatnak a hellénekhez. A szövetségi kapitány, Michael Skibbe Sokratisra nem számíthat, a dortmundi bekk a hétvégén sérülés miatt kért cserét. Rajta kívül az AEK támadóaja, Bakasetas neve szerepel a maródiak listáján.

A fehéroroszok az A-jelű hatosban szerepelnek, három játéknap után mindössze két pontjuk van Aleksandr Khatskevich fiainak. Pedig jól kezdődött a sorozat, hiszen a gallokkal remiztek hazai pályán. Aztán kaptak egy négyest Hollandiában, majd legutóbb otthon nem bírtak Luxemburggal. Vasárnap Bulgáriába látogatnak a piros-zöldek, nem lehetetlen küldetés a pontszerzést, mivel Rangelovék sem brillíroznak mostanában: egy győzelmük van Luxemburg ellen, de majdnem ők is pontot veszítettek a miniállam válogatottja ellen (4-3). A fehérorosz keretben lesz hiányzó, a BATE egyik bekkje kimarad sérülés miatt.

Egyik csapatra sem jellemző a nyílt futball, így ma sem várunk sok találatot. A görögök az esélyesebbek, ám inkább a gólok ellen megyünk. Tippünk így: -2.5!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.