Nem bírt egymással a Haladás és az MTK

Gaál korai góljára Torghelle felelt, egy-egy ponttal gazdagodtak a felek.
 
 

Nem bírt egymással a Haladás és az MTK

Gaál korai góljára Torghelle felelt, egy-egy ponttal gazdagodtak a felek.
 
 
 

Nem bírt egymással a Haladás és az MTK

Gaál korai góljára Torghelle felelt, egy-egy ponttal gazdagodtak a felek.

Idei első idegenbeli győzelmére készült az MTK a labdarúgó NB I 15. fordulójában. Egyik csapat várta csúcsformában az összecsapást, a Haladás legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített, míg a fővárosiak ez idő alatt mindössze négy pontot gyűjtöttek. A felek legutóbb Dunaújvárosban mérték össze erejüket, akkor Hegedűs és Williams góljával a szombathelyiek győztek.

Az első komolyabb lehetőség a kék mezes vendégek előtt adódott, Vogyicska cselezte be magát a tizenhatoson belül, s ziccerben a kapusba lőtt. A 11. percben a Haladás viszont megszerezte a vezetést. Hegedűs előre ívelése után Ars lódult meg a bal szélen, egy csellel elküldte védőjét, visszagurított Gaál Bálinthoz, aki 11 méterről kapásból bombázott Petkovics mellett a hálóba. (1-0)

A fehér mezes hazaiak nem örülhettek sokáig a vezetésnek, ugyanis három perccel később a másik háló is megzörrent. A jobb szélen Korozmán gyűjtötte össze a labdát az alapvonalnál, s középre tálalt. Wils alászaladt a labdának, így Torghelle három méterről könnyedén fejelhetett a hálóba. (1-1)

A 19. minutumban Ars kapott mélységi indítást, előretört a jobb szélen, majd a tizenhatoson belülről megkínálta Petkovicsot. A folytatásban a hazaiak birtokolták többet a labdát, ám nem tudták helyzetekre váltani fölényüket. A 37. percben Iszlai esett el kétes körülmények között Vukmir mellett a 16-oson belül, ám Karakó sípja néma maradt.

A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe. Az 55. percben az MTK vezetett veszélyes akciót, melynek végén Korozmán jó 20 méterről eleresztett lökete a felső lécen csattant. Alig később Vadnai került ziccerbe, ám 13 méterről célt tévesztett.

A mérkőzés ezen szakaszában a vendégek átvették a kezdeményezést, s többször is kapujuk elé szegezték a Haladást, ám Rózsának nem sok dolga akadt. Az utolsó 10 percre fordulva is a jobbára a vendégek futballoztak veszélyesebben, a hazai védőknek két lövést is blokkolniuk kellett.

A gyors gólváltást követően az első játékrészben már nem igazán jegyezhettünk fel lehetőségeket, a másodikban valamelyest a vendégek játszottak veszélyesebben, de nem tudták megszerezni második találatukat, így továbbra is nyeretlenek idegenben.

Egy közepes, vagy annál talán gyengébb színvonalú mérkőzés volt. A Haladás örülhet az egy pontnak, x-es meccs volt, de az MTK közelebb állt a győzelemhez – értékelte a látottakat a Rangadó.hu állandó szakértője, Halmosi Zoltán, a Haladás egykori válogatott labdarúgója.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.