Előzetes

Bemutatkozik Kecskeméten az Újpest

A listavezető Vasas az Újpesttel találkozik az élvonal szombati, 15. fordulójában.
 
 

Előzetes

Bemutatkozik Kecskeméten az Újpest

A listavezető Vasas az Újpesttel találkozik az élvonal szombati, 15. fordulójában.
 
 
 

Előzetes

Bemutatkozik Kecskeméten az Újpest

A listavezető Vasas az Újpesttel találkozik az élvonal szombati, 15. fordulójában.

A fővárosi rangadó pikantériája, hogy a két csapat angyalföldi, illetve újpesti otthona mindössze néhány kilométerre van egymástól, ám a létesítmények rekonstrukciója miatt ezúttal a lila-fehérek ideiglenes otthonában, Kecskeméten lépnek pályára az együttesek.

A Vasas legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott, míg az Újpest augusztus közepe óta nyeretlen, ráadásul az elmúlt öt mérkőzésén mindannyiszor döntetlent ért el.

A címvédő, jelenleg második Ferencvárosra a papírforma szerint könnyű feladat vár, hiszen a négy forduló óta nyeretlen Paksot fogadja a Groupama Arénában.

A harmadik Videoton a legutóbbi három találkozóján vereséget szenvedő újonc Gyirmótot látja vendégül, míg a sereghajtó Diósgyőr a Bp. Honvéd otthonában vendégszerepel.

OTP Bank Liga, 15. forduló

November 5. szombat:
15.30: Swietelsky Haladás – MTK (Sopron), játékvezető: Karakó
15.30: Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC, játékvezető: Iványi
15.30: Videoton FC – Gyirmót FC (Felcsút), játékvezető: Andó-Szabó
15.30: Ferencvárosi TC – Paksi FC, játékvezető: Pintér
15.30: Bp. Honvéd – Diósgyőri VTK, játékvezető: Kassai (TV: M4 Sport)
18.00: Újpest FC – Vasas FC (Kecskemét), játékvezető: Solymosi (TV: M4 Sport)

A tabella:
1. Vasas FC 29 pont
2. Ferencváros 25 pont
3. Videoton FC 24 pont
4. Budapest Honvéd 21 pont (22-15)
5. Swietelsky-Haladás 21 pont (17-17)
6. Mezőkövesd Zsóry 19 pont
7. Debreceni VSC 18 pont (19-21)
8. Újpest FC 18 pont (22-21)
9. MTK 16 pont
10. Gyirmót FC 13 pont (7-18)
11. Paksi FC 13 pont (12-19)
12. Diósgyőri VTK 12 pont

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.