Olaszország, Inter

Inter: a klub, ahol csak bukni lehet (?)

A 2010-es BL-győzelem óta a kilencedik edző ülhet le a távozó Frank de Boer után a milánói kispadra - eredményt senki sem ért el.
 
 

Olaszország, Inter

Inter: a klub, ahol csak bukni lehet (?)

A 2010-es BL-győzelem óta a kilencedik edző ülhet le a távozó Frank de Boer után a milánói kispadra - eredményt senki sem ért el.
 
 
 

Olaszország, Inter

Inter: a klub, ahol csak bukni lehet (?)

A 2010-es BL-győzelem óta a kilencedik edző ülhet le a távozó Frank de Boer után a milánói kispadra - eredményt senki sem ért el.

Hat év alatt a kilencedik edző készülődhet az Internazionale kispadjára. Nem olyan példátlanul magas szám ez, az olasz klubnál a kilencvenes években, Massimo Moratti első elnöki érájában kilenc év alatt tizenegy trénert fogyasztott a gigantikus összegeket egészen valószerűtlenül rosszul elszóró klub, és egyetlen tréner sem maradt meg másfél-két évnél tovább (de inkább rövidebb ideig). Az Inter (ne feledjük, az olasz bajnokság akkoriban még a világ egyik leggazdagabb ligája volt) valóságos világválogatottakat szedett össze, hogy aztán senkinek ne sikerüljön elérni velük semmit, a Milan fénykorát élte, a Juventus Capellóval és Lippivel is a csúcson járt, csak az Internek nem sikerült semmi.

Aztán a calciopoli a Juvét egy időre taccsra tette, a tőlük „megörökölt” bajnoki címek után Roberto Mancini irányításával végre saját jogon is szerzett pár scudettót a fekete-kék társulat, majd elérkezett a rövid csúcsidőszak: José Mourinhóval a legendás 2009-10-es szezonban összejött a tripla, a bajnoki cím, kupagyőzelem és Bajnokok Ligája-siker. Az Inter egy ma már szinte valószínűtlenül tökéletesen működő csapat volt abban az évben, Wesley Sneijder a világ legjobb középpályásaként futballozott, Samuel Eto’o kivirágzott, Diego Milito pedig ontotta a gólokat. Csakhogy a BL-győzelem után olyan expressz-sebességgel esett szét minden, amire senki nem számított.

Benítez hatalmas buktája a lejtmenet kezdete

Mourinho két év után távozott Milánóból, Madridba ment a Realhoz. Azóta pedig megátkozott helynek tűnik az Inter kispadja – bárki érkezik, bármekkora renoméja van és bármilyen keretet kap kézhez, képtelen sikeresen teljesíteni. Márpedig a sikert az Internél még mindig a trófeákban mérnék – csak azok nincsenek. Egy 2011-es Olasz Kupa-győzelem az utolsó siker, azóta se otthon, se a nemzetközi porondon semmi, utóbbira többször ki se jutott az Inter. Csak az újabb és újabb bukott edzőket számolgatják…

Rafa Benítez váltotta a csúcsról lelépő Mourinhót 2010 őszén. Elsőre nyert egy Szuperkupa-döntőt a Milan ellen, aztán viszont teljes katasztrófa volt a tevékenysége, ugyanolyan gyorsan bukott meg, mint tavaly Madridban. Semmit nem tudott kezdeni az öntörvényű sztárokkal, mérkőzést se nyert a bajnokságban hosszú ideig. A helyére kinevezett brazil Leonardo valamit megmentett a szezonból egy kupadöntős győzelemmel (máig az utolsóval), de a Milan mögött így is lemaradtak az aranyéremről, igaz, azt az ezüstöt azóta már sokan elfogadnák.

Olasz mesterek, mestermű nélkül

Leonardo nem maradt, helyette az olasz futball egyik progresszív edzőszemélyisége, a Genoával többször is nagyot alakító Gianpiero Gasperini érkezett – de hatalmasat bukott, kiderült, az Interrel nem lehet azt játszani, amit a kiscsapatokkal. Az újonc Novara is megszégyenítette a milánóiakat, Gasperinit pedig Claudio Ranieri váltotta – ekkor jártunk szeptemberben… És alig több, mint egy évvel a BL-győzelem után a negyedik Inter-edzőnél. Ranieri sem tudott csodát tenni, hatodik lett az Interrel, a veretlenül bajnok Juventus mögött csekély 26 ponttal lemaradva – igaz, legalább mindkét milánói derbit megnyerte a szezonban.

Az egyetlen invenciózus újításnak Andrea Stramaccioni kinevezése tűnt a második Moratti-korszak végén, a fiatal trénert a „próbálkozzunk sajáttal” jelszó jegyében nevezték ki a nagycsapat mellé. Stramaccioni az ificsapattal bajnokságot nyert, és a nagyoknál is biztatóan kezdett, ősszel megszakította a Juventus 45 meccses (!) veretlenségi sorozatát, ráadásul Torinóban, de aztán ő is elveszítette az öltözőt, tavasszal nem tudott mit kezdeni a megcsömörlött, formán kívüli sztárokkal, és a 9. helyezéssel a nemzetközi kupától is messze került.

Új tulaj, sok pénz, nulla eredmény

Közben Eric Thohir révén megérkezett a régi nagyságát elvesztett Moratti-família várva várt utódja a tulajdonosi székbe, az indonéz milliárdos Walter Mazzarit találta meg a vezetőedzői posztra, aki az előző szezonokban szépen hasított a Napolival – ehhez képest Milánóban ő is gyorsabban bukott meg, mint bárhol előtte. Az Inter európai uralkodóból jellegtelen, veszélytelen, csak kisebb-nagyobb öltözői vagy bulvár-balhék miatt „érdekes” csapat lett három év alatt. Mazzari helyére visszahozták szezon közben Roberto Mancinit, akivel legalább az Európa Ligába odaért az Inter, és jött a reménykedés, hogy Thohir előbb-utóbb mélyen a pénztárcájába nyúl, Mancini pedig összerak egy működőképes csapatot. Előbbi megtörtént, utóbbi nem… Mancini kapott új játékosokat, de semmit nem tudott kezdeni velük, előbb nyolcadik, majd negyedik lett a csapat – a Bajnokok Ligája indulásra esélyük sem volt, tavaly a harmadik Romától tizenhárom, a bajnok Juventustól huszonnégy ponttal maradtak el. Mancininek pedig az előszezon közben (!) köszönték meg végül a munkáját, pár héttel a bajnoki rajt előtt…

És érkezett a poszt-Mourinho korszak nyolcadik Inter-edzője, a holland iskolát képviselő Frank De Boer, új tervekkel és az építkezés új reményével. Az Ajaxszal hat év alatt négy bajnoki címet szerző, korosztálya egyik ígéretes edzőjének tartott volt remek hátvéd villámgyorsan megtapasztalta, mennyire más az interes időszámítás az amszterdaminál… Se türelem, se szisztematikus építkezés. Az Inter rögtön a nyitányon beleszaladt egy pofonba a Chievo otthonában, és a 3. fordulóig várni kellett az első győzelmére, ám utána úgy tűnt, valami beindul. Nyertek három meccset, közte az olasz derbit a Juventus ellen – mostanra azonban minden kicsúszott De Boer kezei közül, aki nekilátott volna rendet vágni a csapatban, de már nem maradt rá ideje. Az Inter a 12. helyen áll 11 forduló után, hét pontra a legrosszabb kupainduló helytől.

Állítólag Stefano Pioli a következő érkező (egyelőre Stefano Vecchi megbízott edző vezeti a foglalkozásokat), vagyis visszatérnek a Ranieri, Mazzari, Gasperini-féle, „bejáratott” olasz edzők-vonalra, ami nagyjából semmilyen eredményt nem hozott 2010 után. De az azóta eltelt idő alapján nem is biztos, hogy a mindenkori edző személye a legnagyobb probléma a saját szurkolóival, játékosaival is olykor hadban álló klubnál.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.