Harmadosztály

NB III: kikapott a Pécs és a Fradi is

Barczit kiállították a Videotonban; az éllovas érdiek fordítottak Nyugaton.
 
 

Harmadosztály

NB III: kikapott a Pécs és a Fradi is

Barczit kiállították a Videotonban; az éllovas érdiek fordítottak Nyugaton.
 
 
 

Harmadosztály

NB III: kikapott a Pécs és a Fradi is

Barczit kiállították a Videotonban; az éllovas érdiek fordítottak Nyugaton.

Tizenhárom mérkőzéssel folytatódott vasárnap délelőtt és délután az NB III tizenharmadik fordulója. Keleten a Diósgyőr második csapata simán intézte el a Tállyát, már az első játékrészben eldőlt a meccs. Az élbolyt üldöző tiszaújvárosiak idegenben szenvedtek vereséget a BKV Előrétől, míg a DVSC-DEAC II. egy korai gólnak köszönhetően hozta el a három pontot Hatvanból.

A Közép-csoportban a Fradi tartalékjai a Népligetben kaptak ki a Dunaújvárostól, a Pécs pedig Pakson szenvedte el az idei ötödik vereségét.

Nyugaton az éllovas érdiek a szünetben még hátrányban voltak a Budapest Honvéd otthonában, ám a második félidőre összakapták magukat és fordítottak. A Vidi II. kiütötte az Andráshidát, annak ellenére, hogy Barczit már a meccs elején kiállította a játékvezető.

NB III, 13. forduló

Keleti-csoport

Diósgyőri VTK II - Tállya KSE 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Boros G. (11., 16.), Eperjesi (34.), Szabó B. (58.)

BKV Előre - Termálfürdő Tiszaújváros 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Csanálosi (4.), Csepregi (81.)

STC Salgótarján - Újpest FC II 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Major (21.), Lukács R. (40., 52.), Obot (58.), illetve Pávkovics (33.), Sándli (73.)

REAC - MTK Budapest II 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Papp Gy. (13.), illetve Szatmári (21.)

FC Hatvan - DVSC-DEAC II 0-1 (0-1)
Gólszerző: Bereczki (2.)
Kiállítva: Hajdu I. (92. - Hatvan)

Szombaton játszották

Monori SE - Jászberényi FC 0-1
Nyírbátori FC - Hajdúböszörményi TE 3-0
Kazinbarcikai BSC FC - ESMTK 3-1
Rákosmente KSK - Putnok FC 1-0

Közép-csoport

Ferencvárosi TC II - Dunaújváros 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Csernák (71.), illetve Dobos (42.), Tóth T. (48.)

Szentlőrinc SE . Méhkeréki SE 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Füredi (5.), Horváth P. (33.), illetve Kovács Gy. (63.)

Paksi FC II - Pécsi MFC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Szalai (17.)

Dabas-Gyón FC - Békéscsaba 1912 Előre II 5-2 (3-2)
Gólszerzők: Horváth R. (30., 32.), Nagy A. (40.), Sós M. (50., 79.), illetve Oláh L. (27.), Konyecsnyi (44.)

Szombaton játszották:

Sport 36 Komló Bányász - Szigetszentmiklós 1-3
Budafoki MTE - Pénzügyőr SE 2-0
Szekszárdi UFC - Dunaharaszti MTK 2-1
Várfürdő Gyulai-Termál FC - Hódmezővásárhelyi FC 0-3
Mórahalmi VSE - FC Dabas 2-0

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II - Csepel FC 0-0

Csornai SE - Gyirmót FC Győr II 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Weitner (19.), illetve Kovács Zs. (16.)
Kiállítva: Czanik (48. - Csorna), Weitner (94. - Csorna)

Budapest Honvéd-MFA - Érdi VSE 1-3 (1-0)
Gólszerzők: Tömösvári (20.), illetve Bozsoki (53.), Csizmadia (80.), Melczer (93.)

Videoton FC II - Tarr Andráshida SC 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Bévárdi (20.), Sejben V. (57., 66.), Pölöskei (90.)
Kiállítva: Barczi (9.)

Szombaton játszották:

III. Ker. TVE - FC Tatabánya 1-1
Hévíz SK - VLS Veszprém 3-1
Diósd - Sárvár FC 1-0
Komáromi VSE - Kaposvári Rákóczi FC 0-2
FC Ajka - ETO FC Győr 2-3

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.