Edzői értékelések a 14. fordulóból

„Szurkolók nélkül senkik vagyunk”

Edzői értékelések a 14. fordulóból.
 
 

Edzői értékelések a 14. fordulóból

„Szurkolók nélkül senkik vagyunk”

Edzői értékelések a 14. fordulóból.
 
 
 

Edzői értékelések a 14. fordulóból

„Szurkolók nélkül senkik vagyunk”

Edzői értékelések a 14. fordulóból.

Bp. Honvéd – Sz. Haladás 2-1

Marco Rossi, Honvéd: – Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, maximálisan domináltunk, nem csak két gólt, de talán hármat is kellett volna rúgni. Általában azokat a meccseket, amikor ennyi helyzetünk van, nem nyerjük meg. Az első félidő végén kaptunk egy gólt, ezzel újra nyílt lett a mérkőzés. A második félidőben elkövettem egy hibát, ez majdnem megbosszulta magát. Túl hamar került pályára Dark, aki fizikálisan ennyi időre még nem volt készen. Jó volt újra ilyen sok embert látni a kanyarban. Fontos volt a jelenlétük. Nehéz ezt bebizonyítani, de azt, hogy ma meg tudtuk nyerni a mérkőzést, az főleg nekik köszönhető. Szurkolók nélkül nincs értelme futballmeccseket szervezni, szurkolók nélkül senkik vagyunk.

Mészöly Géza, Haladás: – Az első félidőben visszafogottabb játékkal tudtunk három helyzetet kialakítani. A mérkőzés fordulópontja volt, amikor Williams, ha letette volna a labdát Bosnjaknak, akkor kettő az egy elleni szituációban be tudtuk volna fejezni az akciót. De sérülés lett, majd ebből jött a gól. Bosszantó, hogy két gólt kaptunk a félidő végén. Tudtunk szépíteni, ez kellett. A második félidőben jók voltak a labdakihozatalaink, helyzetbe is kerültünk, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. Sajnálom ezt a mérkőzést. Érdekes dolgok voltak a sárga lapok tekintetében. Érzésem szerint nem érdemeltünk vereséget, de a focit gólra játsszák, azt én is tudom.

forrás: honvedfc.hu


Diósgyőr–Ferencváros 2-3

Horváth Ferenc, DVTK: – Két teljesen elkerülhető góllal kerültünk hátrányba: az első öngól volt, a másik egy megpattanó lövés után esett. Szerettünk volna szépen búcsúzni, ezt mutatja az is, hogy fel tudtunk állni. Kettő-kettőnél mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, sajnos nem volt szerencsénk. Az FTC került előnybe, ami után egy óriási helyzetből még összejöhetett volna az egyenlítés, de nem sikerült. Az biztos, a fiúk mindent megtettek azért, hogy szép búcsú legyen, sajnos holnapra ebből csak annyi marad meg, hogy három-kettőre kikaptunk hazai pályán. Emiatt egyértelműen szomorú vagyok. Egy kis öröm az ürömben, hogy van tartása a csapatnak. Ha ezt kamatoztatni tudjuk, akkor a későbbiekben nem lesznek olyan problémáink, mint amilyenek jelen pillanatban vannak.

Thomas Doll, FTC: – Úgy gondolom, hogy a mindenki által elvárt harcias játékot tudtuk hozni. Lehetett érezni, hogy a DVTK nagyon akaratosan játszott, hiszen ez volt az utolsó mérkőzése ebben a stadionban. Egész jól hajtottuk végre a feladatunkat, sokat birtokoltuk a labdát, megfelelő pillanatokban szereztük a gólokat, kettő-nullra vezettünk. Az idei szezonban kísért bennünket, hogy sok gólt kapunk, gyakorlatilag most is két labdát veszítettünk a tizenhatoson belül, amikor már tisztázni kellett volna, ebből lett a két gól. Ezután a DVTK sok magas labdával játszott. Büszke vagyok és örülök, mert a csapat a megfelelő úton halad. Két-három héttel ezelőtt egy ilyen mérkőzést elveszítettünk volna, de most azt láthattuk, hogy micsoda erőfeszítést gyakoroltak a játékosok, hogy meglegyen a harmadik találat is.

forrás: dvtk.eu, fradi.hu


Vasas–Videoton 1-1

Michael Oenning, Vasas: – Büszke vagyok arra, ami a mai nap során történt – nem csak a meccsre, hanem az egész körítésre. A Vasas-család nagyobb, mint amilyennek sokan gondolják. Az első félidőben okosan játszottunk, megfelelő pillanatban betaláltunk és számítottunk arra, hogy ezt követően a Vidinek jobban ki kell támadni. Célunk volt, hogy kontrából megszerezzük a második gólunkat, sajnos ez nem jött össze. Ellenfelünk az utolsó pillanatban egyenlített, ilyen a labdarúgás, ez előfordul. Nem vagyok elégedett azzal, ahogyan a bírók vezették a mérkőzést, néhány sárga lapot feleslegesen osztottak ki és néha megtörték a meccs ritmusát. Könnyező szemmel hagyjuk el a pályát, én is megszerettem a stadiont és a szurkolók is nagyon kötődnek hozzá. Viszont a másik szemünk nevet, hiszen a helyére egy modern, új létesítmény kerül.

Henning Berg, Videoton: – Hihetetlen nagy helyzetek maradtak ma ki, akár hat-hét gólt is szerezhettünk volna, ha a befejezések jobban mennek és a szerencse egy kicsit mellénk áll. Viszont a hozzáállást szeretném kiemelni. Nem adtuk fel az utolsó percig, nyomás alá helyeztük a Vasast, küzdöttek, harcoltak a játékosok. Danko gólja pedig fantasztikus volt! Azt hiszem méltó volt ahhoz, hogy ez legyen egy ilyen szép történelemmel bíró stadion utolsó gólja. Magam sem tudtam, hogy beadja-e, vagy rálövi, amikor odaállt a labda mögé, mert nem egyszerű onnan így meglőni a labdát, de sikerült neki, remek gól volt. Ez a lövés is egy jó példa volt arra, hogy a játékosok az utolsó pillanatig mennyire koncentrálnak. Nem féltem attól, hogy nem szerzünk egy gólt sem, mert eddig a bajnokságban a DVTK elleni mérkőzésen kívül mindig betaláltunk, és már többször is a mérkőzések végén voltunk eredményesek. Persze jobb lett volna nyerni, de nagyon fontos volt, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe és szereztünk egy pontot.

forrás: vidi.hu


Paks–Újpest 1-1

Csertői Aurél, Paks: – Úgy kezdtük a meccset, hogy tíz perc után kettő-nullára kellett volna vezetnünk. Ehhez képest csináltunk hátul egy hibát, és mi kaptunk gólt. Utána végig nyomtuk ellenfelünket, és nem sokkal a vége előtt sikerült egyenlítenünk. A hátralévő percekben is győzelemre játszottunk, igaz ekkor ellenfelünk is gólt szerezhetett volna. Úgy érzem, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, egy tizenegyest is kihagytunk, de ez benne van a játékban. Valóban az egy pont nem sok, de ettől függetlenül megemelem a kalapom a fiúk előtt, mert küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Két komoly hiba után is fel tudtunk állni. Egyébként ezek a hibák, ahogy azt már említettem benne vannak a futballban. Nyilván soha nem jönnek jókor, de el kell tudni viselni őket. Számunkra továbbra is minden meccs élet-halál kérdése. Az utolsó négy hazai meccsünket döntetlenre hoztuk úgy, hogy mindegyiken mi uraltuk a mérkőzést. Ezeket kell megnyerni, ehhez kell a plusz, ehhez kellenek a kvalitások. Mi most pont azt éljük meg, hogy a ziccereink kimaradnak. Ha bementek volna, akkor most legalább a középmezőnyhöz tartoznánk. Eljön majd az idő, amikor ezeket belőjük.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Az első játékrészben a mi akaratunk érvényesült, kontrolláltuk az összecsapást, hamar megszereztük a vezetést. Tudtuk, hogy a vendéglátóink kényszerhelyzetben vannak, így a második félidőben több teret adtunk nekik, és kontratámadásokra rendezkedtünk be. Több lehetőségünk is volt az újabb gól megszerzésére, de nem éltünk velük, és ennek meg is lett a következménye. Nem vagyok elégedett ezzel a döntetlennel, mert ma elveszítettünk két pontot.

forrás: paksifc.hu, ujpestfc.hu


Mezőkövesd–MTK 1-0

Pintér Attila, Mezőkövesd: – Egy nagyon jó mérkőzést láthatott mindenki. Mind a két csapat győzelemre játszott, mindkét csapat előtt megvoltak a lehetőségek. Az első félidőben lehetséges, hogy az MTK jobban uralta a mérkőzést. A második félidőben feljavult a játékunk és sikerült a gólszerzés is. Ennyivel megérdemeltük, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak és minden egyes játékosnak.

Teodoru Vaszilisz, MTK: – Az első félidőben nagyon jól kezdett, egyértelműen a győzelemre törekedett a csapatom. Jól kontrázott a Mezőkövesd, pláne a második félidőben. Nagyon fontos, hogy ki rúgja az első gólt, itt a hazaiak rúgták. Úgy gondolom, nem érdemeltünk vereséget.

forrás: mezokovesdzsory.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.