Jubilált a válogatott középpályás

Koltai Tamás a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen kétszázadik alkalommal lépett pályára az NB I-ben.
 
 

Jubilált a válogatott középpályás

Koltai Tamás a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen kétszázadik alkalommal lépett pályára az NB I-ben.
 
 
 

Jubilált a válogatott középpályás

Koltai Tamás a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen kétszázadik alkalommal lépett pályára az NB I-ben.

A Paks hivatalos honlapja ennek alkalmából beszélgetett a 30 esztendős, tizenkétszeres válogatott játékossal.

Foglalkoztatják a számok? Figyelemmel kíséri az Önnel kapcsolatos adatokat?

– Figyelemmel szoktam kísérni őket, de nem állandó jelleggel. Most is úgy figyelmeztettek rá a mérkőzést megelőzően. Technikai vezetőnk, Józsó „bá” szólt, hogy ez lesz a kétszázadik meccsem az élvonalban. Örültem neki, de annak még jobban, ha nyerünk. Úgy lett volna kerek a történet.

A kétszázból melyik meccsre emlékszik a legszívesebben?

– Akkor még Győrben fociztam, és Diósgyőrben játszottunk, ahol három-nullra nyertünk. Ez felejthetetlen élmény a számomra. Vagy a százötvenedik, amikor még szintén Győrben kettő-nullára megvertük a Honvédot. Ide Pakshoz is kötnek szép emlékek, ilyen a tavaly őszi menetelésünk. Azon belül is a Vasas elleni idegenbeli győzelmünk, amihez egy góllal én is hozzájárultam. Utána még négy meccset nyertünk zsinórban.

Ezek szerint, ha megint rúgna egy gólt, akkor az lenne a jel, és elindulna a csapat felfelé?

– Ha ez kell hozzá, akkor igen. De lehet gólpassz is, számomra utóbbi ugyanannyit ér, mint a gól. Az biztos, hogy győzelemre van szükségünk, és nem csak egyre, hanem sorozatban többre is. Pedig nem is olyan rossz a mérlegünk, hiszen az utóbbi négy mérkőzésen nem kaptunk ki, csak sajnos a döntetlenekért kevés pont jár.

Mire kell figyelniük ahhoz, hogy javuljon az eredményességük?

– Többek között nem szabad olyan hibákat elkövetnünk, mint amilyeneket a Debrecen egyenlítő gólja előtt csináltunk. Valamint kell a bravúr idegenben, majd pedig egy hazai győzelem. Ha ez összejönne, akkor elindulhatnánk felfelé. Ehhez persze javítani kell a helyzetkihasználásunkon is, mert a lehetőségeink megvannak, csak be kellene lőni azokat.

Az idegenbeli bravúrra máris itt a lehetőség, következik a Videoton.

– Igen, ha Felcsúton, a Vidi ideiglenes otthonában győzni tudnánk, az valóban bravúr lenne. Ők is biztos, hogy nagyon készülnek, hiszen kikaptak Diósgyőrben. A legutóbbi bajnokink is megmutatta, hogy tudunk jól játszani, csak labdabiztosabbnak kell lennünk, és akkor a helyzeteinket be tudjuk lőni. Ha ez sikerül, akkor van esély a meglepetésre.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.