Utánpótlás

Az ifjúsági BL-ben játszik ma a Puskás Akadémia

A hazai pályán elért 1-1 után Görögországban harcolhatják ki a továbbjutást.
 
 

Utánpótlás

Az ifjúsági BL-ben játszik ma a Puskás Akadémia

A hazai pályán elért 1-1 után Görögországban harcolhatják ki a továbbjutást.
 
 
 

Utánpótlás

Az ifjúsági BL-ben játszik ma a Puskás Akadémia

A hazai pályán elért 1-1 után Görögországban harcolhatják ki a továbbjutást.

Tegnap megtartotta edzését a Puskás Akadémia Youth League-együttese a mai, PAOK elleni mérkőzés helyszínén, az Iraklisz Szaloniki otthonául szolgáló Kaftanzoglióban – adta hírül a klubhonlap. A két csapat a felcsúti meccsén 1-1-es döntetlent játszott az ifjúsági Bajnokok Ligájának is nevezett sorozatban.

A kora reggeli indulással járó, fárasztó repülőút után a szerdai meccs időpontjában már a szaloniki Kaftanzoglio-stadionban edzettek Bordán Csaba tanítványai. A vezetőedző elmondta: a kedd délutáni tréningen az utazás okozta fáradság ellenére is koncentrált, pörgős csapatot látott.

– Jókedvű edzésen vagyunk túl, kifejezetten jó dinamikával, precízen dolgoztak a srácok, átérzik, mit is jelent a Youth League-ben szerepelni. A PAOK elleni taktikát nem ezen az edzésen gyakoroltuk, hiszen elképzelhető, hogy ott voltak a görögök megfigyelői is. Inkább a frissítésre helyeztük a hangsúlyt, arra koncentráltunk, hogy a játékosokat felpörgessük, meccshangulatba hozzuk. Úgy vélem, sikerült, a fiúk készen állnak a szerdai megmérettetésre – értékelte a látottakat.

Ma magyar idő szerint délután öt órakor, Görögországban hatkor kezdődő összecsapás helyszíne, a huszonnyolcezer néző befogadására alkalmas Kaftanzoglio-stadion sok nagy csatát megélt már.

– Maga az aréna nagyon tetszik, jókora létesítményről van szó, ahol a görög válogatott is többször játszott már; ha megtelik, nagyon hangulatos. A pálya talaja azonban hagy kívánnivalót maga után, úgy vélem – főleg, mivel egy komoly UEFA-rendezvényről van szó –, a gyep minősége lehetne jobb – árulta el Bordán Csaba.

A magyar válogatott története során háromszor lépett fel az Iraklisz-pályáján, mindannyiszor Európa-bajnoki selejtezőn. A nemzeti csapat 1983-as 2-2-jével a felcsútiak kiegyeznének, hiszen az azt jelentené, hogy készülhetnek a következő körre.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.