Élvonal

Elek nem gondolta, hogy oda jut, hogy a szurkolók levetetik a mezét

Gólját megkönnyezte a DVTK játékosa.
 
 

Élvonal

Elek nem gondolta, hogy oda jut, hogy a szurkolók levetetik a mezét

Gólját megkönnyezte a DVTK játékosa.
 
 
 

Élvonal

Elek nem gondolta, hogy oda jut, hogy a szurkolók levetetik a mezét

Gólját megkönnyezte a DVTK játékosa.

A bajnokesélyes Videoton volt a Diósgyőr vendége a hétvégén a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A helyezések alapján inkább székesfehérvári sikerre lehetett számítani, ám a tabella végén álló DVTK remek focival (és hozzáállással) rukkolt elő, s összességében megérdemelten aratott 2-0-s sikert. A vezetést Novothny szerezte meg a piros-fehéreknek, aztán a győzelmet Elek találata biztosította be, aki meg is könnyezte gólját, a három pont megszerzését – emlékezett vissza az Észak-Magyarország.

– Ennek az érzésnek igazából csak annyi a magyarázata, hogy rettentően megviseltek az utóbbi hónapok – nyilatkozta a lapnak hétfőn Elek Ákos. – Volt mögöttem egy sikeres Európa-bajnokság, akkor, azután nem gondoltam, hogy egyszer odajutok, hogy a szurkolók levetetik rólam a mezt… Van egy alapelvárása a klubvezetésnek, a drukkereknek, ezt nem hoztuk, így teljes joggal verte ki náluk a biztosítékot az, amit mutattunk. Júliusban nyertünk utoljára, ekkora kudarcsorozatot nem éltem meg, azóta nem jöttek az eredmények, szinte csak vereségek, borzasztó volt, de nemcsak nekünk, hanem nyilván a szurkolóknak is.

A teljes interjú itt olvasható.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.