A Rangadó.hu szakértője

A Videoton ellen állt talpra a Diósgyőr

Horváth Ferenc ismét megfricskázta volt csapatát, kilenc mérkőzés után nyert újra a DVTK.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

A Videoton ellen állt talpra a Diósgyőr

Horváth Ferenc ismét megfricskázta volt csapatát, kilenc mérkőzés után nyert újra a DVTK.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

A Videoton ellen állt talpra a Diósgyőr

Horváth Ferenc ismét megfricskázta volt csapatát, kilenc mérkőzés után nyert újra a DVTK.

Érdekes mérkőzésre volt kilátás az NB I második körének első fordulóján Miskolcon. A DVTK ugyanis annak ellenére, hogy mindössze 8 ponttal utolsó volt, a Videoton előző szezonbeli vezetőedzőjével (és persze ikonikus játékosával), Horváth Ferenccel Felcsúton is győzni tudott a piros-kék csapat ellen.

Mivel a szakembert nemrég megerősítették állásában, a visszavágón is ő ülhetett a borsodiak kispadján az időközben komoly menetelésbe kezdő és a forduló előtt már második Videoton vendégjátékakor.

A DVTK bevetette az eddig nem túl sokszor alkalmazott Mahalek Marcellt, míg a vendégek a Ferencváros elleni, némileg furcsa kezdőjüket állították fel. A jobbszélen csak Nego szerepelt, a francia hátvéd pedig igyekezett az egész oldalt bejátszani. A belső középpályán három védekező szellemű játékos szerepelt: Varga József, Juhász Roland és Pátkai Máté.

A 4. percben Lazovics futott el az alapvonalig, majd beadott, a kapu előtt keresztbe ment a labda, Géresi igyekezett megmenteni, de már nem tudta visszakotorni középre.

A 11. percben hatalmas ziccerhez jutott a Videoton: egy szögletet Juhász csúsztatott meg az ötös sarkára, ahol lendületből érkezett Scsepovics. A szerb csatár azonban ajtó-ablak helyzetben rettenetesen fölébombázott.

Rendkívül paprikás hangulatú és magas iramú volt a találkozó, amelynek 22. percében Pátkai szép labdájával Scsepovics léphetett ki, ám mire megszelidítette az éppen elé hulló játékszert, már nem tudta középre tenni azt a jó helyzetben érkező Lazovicsnak.

Elképesztően sok szabálytalanság tarkította a találkozót, bár a sárga lap nem került elő Kassai zsebéből – egészen a 37. percig. Ekkor Lazovics csúszott Mahalek alá. A védő átugrotta, de a síp megszólalt. Ennek hallatán a szerb támadó dührohamot kapott, amiért a játékvezető felmutatta neki a kártyát.

A 39. percben Vela szerzett labdát Lazovicstól, majd leadta Bognárnak, aki jobb oldalról befelé húzott, majd ballal lőtt, de célt tévesztett.

Nem sokkal később Lazovics kapott labdát az ötös környékén, de nem tudott kapura fordulni a védők gyűrűjében, így kiszorult ziccerből. A 43. percben Pátkai verte meg szépen emberét a középpályán, majd ballal jól passzolt Scsepovicshoz. A csatár 20 méterről tolt egyet befelé, majd szintén ballal tüzelt, de jócskán célt tévesztett.

Másodpercekkel később Scsepovics indította lesen Géresit, ám nem emelkedett Tóth II zászlaja. A támadó kiszorított helyzetből laposan lőtt, Rados középre tudta ütni a labdát, ám a DVTK szerencséjére Dausvili érkezett és tisztázott. Ezután egy hosszú bedobással veszélyeztetett a Videoton, Lázár lefejelte Eleket, így Géresi elé pattant a játékszer. A fiatal estében ráfordult és közelről lőtt, de Rados hárított.

A szünetben Feczesin váltotta Lazovicsot, az első félidő hajrájában Eleket lefejelő Lázárt pedig Oláh Bálint. A 47. percben Feczesin beadása után alakult ki helyzet, Scsepovics lőtt éles szögből, Rados védett.

Egy perccel később Nemes lőtt mellé kevéssel, Kovácsik nagyot vetődött. Az 53. percben Bognár csavart be egy szabadrúgást középre, Elek emelkedett és közelről fejelt. A labda megpattant Stopirán, Kovácsik pedig gyönyörűen ütötte szögletre.

Kevéssel később bal oldalról jobb lábbal adott középre a Diósgyőr, a támadó fölött átment a játékszer, ám Kovácsik párducként vetődve leért és kiütötte a kapu felé tartó labdát. A szöglet után a tizenhatos vonaláról Elek ágyúzott kapásból, kevéssel tévesztett célt.

Az 56. minutumban nagy bedobásra készült a Vidi. A labda ismét bejutott középre, ahol kijjebb tudták piszkálni a hazaiak, de Pátkai 10 méterről rúghatott, ám ballal, gyengén a kapufa külső oldala mellett ment el a lövés.

A 64. percben előbb a Videoton adott középre életveszélyesen, majd Negót táncoltatták meg, de ezt is a védők érték el előbb. A 65. minutumban Nonót Nikházi váltotta.

A továbbiakban is nagyon magas tempójú, kemény maradt a meccs, több ígéretes lehetőség is adódott a felek előtt, ám ziccerig nem jutott egyik sem. A 73. minutumban Juhász tarolta le Bognárt, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást Bognár csavarta Novothny fejére, Vinícius fel sem ugrott, így a csatár szépen a hosszúba fejelt (1-0).

A 76. percben Nego csúszott rá keményen a labdát elrúgó Nikházira, aki egy kisebbfajta táncbemutatót rögtönözve több pördülést követően került földre. Lökdösődés alakult ki, aminek végén Lipták, illetve a vétkes, Nego kapott lapot.

A 78. percben Bognár lőtt 25 méterről, Kovácsik magabiztosan hárított. Később egy szabadrúgás elé Nikházi állt be, amiért sárgát kapott. A hátrány ellenére nem három védekező középpályásának egyikét hozta le Henning Berg: Géresit váltotta Kovács István.

A 84. percben Novothnyt Bacsa váltotta. Nem sokkal később kettőre növelte előnyét a Diósgyőr. Bacsa indította Eleket a tizenhatosra. Varga József megállt, így a középpályás könnyedén emelhette át volt csapatának kapusát (0-2).

A gólt követően Varga csúszott oda késve, sárgát kapott. A három perces hosszabbítás már nem hozott már gólt, így a Diósgyőr a szezon folyamán másodjára is legyőzte a Videotont. Horváth Ferenc csapata óriási szívvel játszott és sikerült otthon tartania a három pontot. Győzelmük ellenére a miskolciak továbbra is utolsók. A fehérváriak a Ferencváros veresége miatt a harmadik helyre csúsztak, hiszen az őket legyőző Haladás lépett fel a második pozícióba.

A címlapkép és a belső fotók a vidi.hu-ról származnak.

A Rangadó.hu szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya:

– Kimondottan élvezetes mérkőzés volt, kár, hogy a nézők nem gondolták úgy előzetesen, hogy érdemes kilátogatni, így viszonylag kevesen voltak. Érzésem szerint a két edző közti taktikai fölény döntötte el a meccset. Horváth Ferenc három belső védő elé Dausvilit állította, a két szélt pedig Nono és Nemes játszotta be. Elek, Bognár és Novothny voltak felelősek a támadásokért. A Videoton érdekes 4-3-2-1-ben állt fel, azaz három védekező szellemű középpályást játszatott, míg elöl Lazovicsnak és Géresinek kellett volna megbontania a védelmet. Scsepovics kifejezetten lefelé lógott ki a mezőnyből. Az első félidő inkább a fehérváriaké volt, de a szünetet követően 4-3-3-ra álltak át a vendégek, holott Juhász, Varga és Pátkai sem hagyta el a pályát. Az első miskolci gól után Géresi lehozatala hatalmas hiba volt, hiszen szükség lett volna az ő kreativitására az egyenlítéshez. Kiemelném még, hogy mindkét csapat bőven átlag feletti minőségű pontrúgásokat végzett el. Összességében a második félidőben látottak alapján a Diósgyőr teljesen megérdemelten győzött.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.