Hajnal: Nagy Ádám többet profitált a csapat remek játékából, mint mi az övéből

A Ferencváros középpályása szerint Nagynak szerencséje volt, hogy Somália távozott a zöldektől.
 
 

Hajnal: Nagy Ádám többet profitált a csapat remek játékából, mint mi az övéből

A Ferencváros középpályása szerint Nagynak szerencséje volt, hogy Somália távozott a zöldektől.
 
 
 

Hajnal: Nagy Ádám többet profitált a csapat remek játékából, mint mi az övéből

A Ferencváros középpályása szerint Nagynak szerencséje volt, hogy Somália távozott a zöldektől.

Az m4sport.hu-nak adott interjút a Ferencváros középpályása, Hajnal Tamás. A rutinos játékos a válogatott szerepléséről is beszélt, elmondta, hogy Svájc ellen jobban játszottunk ott, mint a lettek ellen. Külön öröm számára, hogy ilyen rövid idővel vereség után is jól játszott a csapat Rigában. A 35 éves focista aztán arról is beszélt, mi lehet az oka a zöld-fehérek nem túl rózsás szezonkezdetének.

- Mindenekelőtt az, hogy nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl. Sok játékosunk játszott az Európa-bajnokságon, ők később csatlakoztak a csapathoz, hiszen fárasztó éven voltunk túl, volt mit kipihenniük. Távoztak is tőlünk játékosok, és persze vannak új érkezők is. Kevés időnk volt arra, hogy az új játékosokat beépítsük a csapatba, hiszen az Eb-n szereplő csapattagok hiányában nem tudtunk úgy edzeni, mintha teljes csapattal lennénk. Szükségünk van még időre az összeszokáshoz. A másik nagy problémánk az, hogy nagyon sok sérültünk van/volt. Én is lesérültem, de ott van például Lovrencsics Gergő, Gera Zoli vagy Böde Dani is. Ráadásul ugye volt két válogatott szünet is, ami megint nem segített az összeszokáson. - összegzett a középpályás, és külön kiemelte Nagy Ádám távozását.

- Ádám sokat fejlődött az elmúlt idényben, nagyon nagy tehetség. Egy szezont játszhatott nálunk, a távozó Somalia helyére állhatott be, így némiképp szerencséje is volt, azzal, hogy megüresedett a csapatban az ő posztja. Kétség kívül jó játékosról van szó, de úgy gondolom, hogy többet profitált ő a csapat remek játékából, mint mi az övéből.

A tavalyi szezonhoz képest gyengébbnek mondható szereplés miatt sokan a vezetőedzőt, Thomas Dollt is elkezdték kritizálni, de Hajnal bízik a trénerben.

- Ahogyan már említettem nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl. Nehéz dolga volt, hiszen nem tudtunk együtt edzeni, kevés időt lehetett együtt a csapat teljes létszámban. Nem mindig mennek automatikusan a dolgok és ő nagyon sokat segít abban, hogy átlendüljünk a holtpontokon. Kielemezte a hibánkat, mentálisan és fizikálisan is fejleszti a csapatot - mondta a Fradi játékosa az m4sport.hu-nak. Egy nem túl jó első körön vagyunk túl, a jobb teljesítményhez pedig szükség van a játékosokra is. Emellett, én nem érzékelem azt, hogy nem hinnének benne a szurkolóink, hiszen a stadionban rengetegszer a nevét skandálják.

A teljes interjú itt olvasható.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.