Lampard a Chelsea kispadjáról álmodozik

A 38 esztendős középpályás még nem hagyott fel a labdarúgással, de már a jövőjét tervezgeti.
 
 

Lampard a Chelsea kispadjáról álmodozik

A 38 esztendős középpályás még nem hagyott fel a labdarúgással, de már a jövőjét tervezgeti.
 
 
 

Lampard a Chelsea kispadjáról álmodozik

A 38 esztendős középpályás még nem hagyott fel a labdarúgással, de már a jövőjét tervezgeti.

Frank Lampard klublegendának számít a Chelsea-nél, ugyanis 2001 és 2014 között erősítette a csapatot. Jelenleg az MLS-ben, azaz az észak-amerikai bajnokságban rúgja a bőrt a New York Citynél, azonban szívesen visszatérne korábbi sikerei színhelyére. A rutinos játékos pályafutása korábbi szakaszában nem gondolt edzői karrierre, ám változott az álláspontja ezzel kapcsolatban.

– Ha elég jónak tartanának és engem akarnának, az egy remek lehetőség lenne számomra – nyilatkozta Lampard a SkySportsnak. – Érzelmi kötődéstől függetlenül, a Chelsea-nél dolgozni a futball egyik legnagyobb csúcsa. Miután befejezem a pályafutásomat, azonnal el szeretnék kezdeni dolgozni, talán menedzserként. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz dolog, mert nálam csakis a Chelsea jöhet szóba – zárta gondolatait.

Lampard jelenleg rendkívül jó formában futballozik, 18 bajnoki mérkőzésen 12-szer talált az ellenfelek hálójába. Szerződése december 31-ig érvényes a New York Cityvel, s egyelőre talány, folytatja-e pályafutását. A londoni kékek viszont korántsem úgy teljesítenek, ahogy Roman Abramovic tulajdonos elvárná, ezért az elmúlt hetekben többször is találkozott Antonio Contéval, a Chelsea menedzserével, hogy arról társalogjanak, miként juthatnának feljebb a tabellán. Amennyiben nem tudnak a középmezőnyből feljebb kapaszkodni, edzőváltásra is sor kerülhet, Lampard pedig akár be is jelentkezhet a pozícióra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.