Vb-selejtező előtt

Gera Zoltán vegyes emlékeket őriz a lettekről

A magyar válogatott szokásos meccsnapi sétán vett részt Riga belvárosában.
 
 

Vb-selejtező előtt

Gera Zoltán vegyes emlékeket őriz a lettekről

A magyar válogatott szokásos meccsnapi sétán vett részt Riga belvárosában.
 
 
 

Vb-selejtező előtt

Gera Zoltán vegyes emlékeket őriz a lettekről

A magyar válogatott szokásos meccsnapi sétán vett részt Riga belvárosában.

A magyar válogatott vasárnap megérkezett a lett rivális otthonába, majd a hétfői reggelit követően szokásos meccsnapi sétán vett részt a csapat Riga belvárosában, ahol több gyönyörű park is található a válogatott szállásának közelében.

A korábban a lettek ellen két meccsen is játszó Gera Zoltánt ma esti ellenfelünkkel kapcsolatos emlékeiről kérdezte az MLSZ honlapja.

– Emlékezetes volt mindkét lettek elleni összecsapás, ellentétes előjellel – kezdte válaszát a válogatott középpályása a valogatott.mlsz.hu kérdésére. – A hazai meccsen, amely időben korábban volt, hátrányból tudtunk fordítani. Két gólt is szereztem, méghozzá úgy, hogy a második félidőben megsérültem, és így talpról, felugrás nélkül tudtam csak fejelni a győztes gólunk előtt.

– Ami a második meccsünket illeti, amit itt, Rigában játszottunk, arra emlékszem, hogy annyira nyerni akartunk, hogy emiatt követtünk el hibákat. Nem mondhatom, hogy verhetetlen csapat volt a lett, de nagyon szervezetten védekeztek, elöl pedig kitűnően játszották meg a gyors csatárukat. A vége az lett, hogy kikaptunk, és ezzel gyakorlatilag elszálltak a továbbjutási esélyeink, míg ők komoly lépést tettek, és aztán ki is jutottak az Eb-re. Ma este azonban remélhetőleg mi hagyjuk majd el a pályát győztesként – fogalmazott Gera.

A válogatott programja az ebédet követően csendes pihenővel folytatódik, majd magyar idő szerint nem sokkal 18 óra után indul a csapat a Skonto Stadionba, a mérkőzés helyszínére.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.