Nikolics is hosszabbított Fehérváron

Nemanja Nikolics jövő nyáron lejáró szerződését két évvel meghosszabbította a Videoton FC.
 
 

Nikolics is hosszabbított Fehérváron

Nemanja Nikolics jövő nyáron lejáró szerződését két évvel meghosszabbította a Videoton FC.
 
 
 

Nikolics is hosszabbított Fehérváron

Nemanja Nikolics jövő nyáron lejáró szerződését két évvel meghosszabbította a Videoton FC.

2010-ben, a téli átigazolási időszakban érkezett a székesfehérvári klubhoz Nemanja Nikolics. A hivatalos honlapon elmondta, örül, hogy a szakmai vezetés, a klubvezetők és a szurkolók is elégedettek vele. Rendkívül jól érzi magát, így a hosszabbítás feltételeiben szinte pillanatok alatt sikerült megállapodniuk. Azt, hogy ez megtörtént, az eddigi munkája elismeréseként értékeli.

Szintén meghosszabbították Vasziliosz Aposztolopoulosz szerződését is. Ő tavaly nyáron érkezett az együtteshez, akkor egy évre kötelezte el magát, amelyet most egy esztendővel meghosszabbítottak. A görög védő szintén örömmel vette tudomásul, hogy a Videotonnál továbbra is számítanak rá, bár élvonalbeli bajnoki meccsen még nem küldték pályára, csak NB II-es, Ligakupa-, illetve Magyar Kupa-találkozókon kapott lehetőséget.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.