Szombati tutitár

Bajnoki sztorik

Ma Írországba és Angliába látogatunk el...
 
 

Szombati tutitár

Bajnoki sztorik

Ma Írországba és Angliába látogatunk el...
 
 
 

Szombati tutitár

Bajnoki sztorik

Ma Írországba és Angliába látogatunk el...

Cobh Ramblers-Cabinteely (0-1) 1!

A rájátszásra hajt a házigazda, nem hibázik m sem!

Két fordulóval az alapszakasz vége előtt a piros-kékek a 4. helyen állnak 44 ponttal, egy egységgel lemaradva a már osztályozós UCD mögött. A hátralévő két mérkőzése hozható a Ramblersnek, a dublini egyetemistákra két jóval nehezebb megmérettetés vár. Hazai környezetben 7-4-2-es sort hozott össze a társulat. Formája ragyogó, július közepe óta kilenc bajnokit játszottak le Stephen Henderson fiai, ebből csak egyet veszítettek el, az utolsó hármat sorozatban behúzták, verték a listavezetőt is. A keretbe visszatér egy eltiltott középpályás, ebben a csapatrészben van egy sérült, és egy cserecsatár sem bevethető.

A Cabinteely 16 pontjával az utolsó előtti helyen tanyázik, vendégként messze a leggyengébb a mezőnyben: két iksz mellett 11-szer kikapott, gólkülönbsége a túrákon 6-31. A zöldek gyalázatos formát mutattak, de két hete összekapták magukat, és a legutóbbi két bajnokijukon 4 egységet kasszíroztak. Eddie Gormley vezetőedző egy jobbhátvédre és egy csatárra nem számíthat sérülés miatt.

Az idén eddig háromszor találkoztak a felek, mindannyiszor a Cobh győzött, kétszer hendisen. Ma is ebben látunk fantáziát, a motiváltabb házigazda simán nyer. Tippünk így hendis H!

Peterborough-Bury +2.5! Mindkét fél betalál: IGEN!

Az angol harmadik vonal mindkét együttese hajlamos a nyílt játékra...

A kék-fehérek 14 egységgel a 13. helyet foglalják le a League I. tabelláján. A gárda összmérlege 3-5-3, hazai mutatója pedig 1-3-1 - hajlamos az ikszre a fiatal, mindössze 36 esztendős Grant McCann együttese. A bajnokságban is sok remiből érkeznek Edwardsék: legutóbbi hat fellépésükből ötször megosztoztak a pontokon. A támadójátékukra nem lehet panasz, 11 ütközetben 18-szor voltak eredményesek a fiúk, otthonukban, az ABAX Stadium-ban csak egyszer maradtak gólképtelenek. A minap kupázott is a társaság, de akkor tartalékos összetételben kapott ki az United az MK Donstól (0-1). A keretben egy középső középpályás sérült.

A Bury az előző kiírásban még szürke középcsapat volt, ám most a feljutásra hajt. A gárda jelenleg a 3. pozíciót foglalja el 20 ponttal, 2-2-1-es vendégmérleggel. A sárga-feketék remek sorozatot futottak, ám a múlt héten botlottak hazai pályán az éllovassal szemben (1-2). A csatárjáték itt sem rossz, a második legeredményesebb csatársor a Buryé, immár 20 találatot rúgtak - viszont 13-at már kaptak. Az egyik gólerős játékosuk edzéseket hagyott ki, és a legutóbb sem tudott pályára lépni, bevetése kérdéses ma is.

A hazaiaknak 5/6, a vendégeknek 8/3 az over/under mutatója. Az egymás elleni meccseik a közelmúltban rendre sok találatot hoztak.

Azt gondoljuk, hogy a mai kilencven perc sem a védekezésről szól majd. Három találat simán jöhet, és minden bizonnyal megzördül mindkét háló is!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.