Szurkolás

„Akasztott” játékos, levetetett mez – ahol az ultrák diktálnak

Nem a diósgyőri tábor az egyetlen, amely saját játékosait is befenyíti, ha akarja. Európai példák nem mindig európai szurkolásra.
 
 

Szurkolás

„Akasztott” játékos, levetetett mez – ahol az ultrák diktálnak

Nem a diósgyőri tábor az egyetlen, amely saját játékosait is befenyíti, ha akarja. Európai példák nem mindig európai szurkolásra.
 
 
 

Szurkolás

„Akasztott” játékos, levetetett mez – ahol az ultrák diktálnak

Nem a diósgyőri tábor az egyetlen, amely saját játékosait is befenyíti, ha akarja. Európai példák nem mindig európai szurkolásra.

A diósgyőri szurkolók alaposan kiakadtak saját csapatukra, elsősorban a játékosokra: az elmúlt napokban sorra jelentek meg a hírek arról, hogyan és miket üzentek saját csapatuk futballistáinak (miközben állítólag a vezetőedző Horváth Ferenccel kifejezetten jó a viszonyuk). Az utolsó helyen álló miskolciaknál nem lehet könnyű focistának lenni, egyszerre szembesülni a tréner és a szurkolók bírálatával...

Hogy egy drukker saját csapata ellen fordul, az elég ritka, de nem példátlan jelenség, olykor egészen egyéni „akciókban” nyilvánul meg a szurkolói elkeseredettség. Különösen olyan országokban, ahol az ultrák hozzá vannak szokva, hogy akár közvetlenül beleszólhatnak a klub ügyeibe... Magyarországon először akkor kapták fel sokan a fejüket, amikor Varga Zoltán volt a Ferencváros vezetőedzője és lenyilatkozta, hogy többek között az öltözőben ki-be járó, számára ismeretlen drukkerekkel is meg kellett vívnia a maga harcát. A Fradinál később is akadt példa hasonlóra, volt, hogy saját játékosát, pl. Tököli Attilát „fenyítette” a tábor, aki ezután el is igazolt a Fradiból.

Más csapatok drukkerei demonstratíve jelezték elkeseredésüket, nem azért, mert irányítani akartak: annak idején Honvéd-drukkerek megállították a hazafelé tartó csapatbuszt, hogy „elbeszélgessenek” a játékosokkal; Fehérváron, a Videoton 1999-es kiesése idején szintén volt, hogy a busz elé feküdtek a szurkolók.

Európában más-más tradíciók és más fokú szenvedély jellemző: a „balhésabb” időknek már vége pl. Angliában, ahol az alacsonyabb osztályú csapatok „kemény magja” balhézott utoljára. Kele János, a Spíler Tv szakértője úgy fogalmazott: az angoloknál senki sem fogja kitiltatni magát a stadionból, mert eleve nem a balhés réteg jár meccsre – ráadásul, ha valaki nem akar szurkolni, rögtön lesz helyette más, aki bemenjen. És a Fair Play szelleme abban is megnyilvánul, hogy egy angol drukker nem fordul csapata ellen: a leggyengébben szereplő csapat játékosa is a „mi fiunk”, akihez kötődnek.

Olaszországban bezzeg találkozunk negatív előjelű érzelmi hullámmal is: a Lazio ultrái évek óta tüntetnek saját klubelnökük, Claudio Lotito ellen és megtörtént az is, ami korábban elképzelhetetlen volt: a római derbin egyetértésben maradt távol az Olimpicótól a Roma és a Lazio ultráinak nagy része. A legszenvedélyesebb táborok egyike a genovai, Tőzsér Dániel is tudna mesélni róla, milyen érzés volt, amikor a gyengén szereplő Genoa drukkerei egy meccs után egyszerűen bementek a pályára, a játékosokról leparancsolták (!) a Genoa-mezt és mint megszégyenített óvodásokat, leültették őket a kezdőkörbe...

– A Hellas Verona, a Napoli vagy a Torino szurkolói is híresen féktelenek tudnak lenni, utóbbi táborban állítólag szokás, hogy egyes ultrák járják a szektorokat, és aki nem szurkol elég hangosan, annak szabályosan ráütnek a fejére egy kürttel – meséli Mártha Bence, a Digisport olasz futball-szakértője. Az olasz ultrák lételeme a tiltakozás, olykor ez saját társaik vagy éppen játékosaik ellen fordul...

A francia módi: Valbuena, lógni fogsz!

A franciaországi szurkolók túlzásairól és szenvedélyéről Szabó Christophe-t, a rangadó francia-szakértőjét kérdeztük.

– Görögtüzek, szidalmazások és pályára dobott ceruzaelemek Franciaországban is léteznek, a különbség vagy ezek mértékében, vagy a szurkolói aktualitásokban található. A Ligue 1-ben nagyjából öt klub létezik, ahol az ultrák tevékenysége maradandó nyomot hagy(ott) maga után.

– A Bastia ultráit – földrajzi és történelmi okokból – szeparatista gondolatok mozgatják, az esetek többségében nem franciául, hanem korzikai nyelven kommunikálnak. Közös emlékeikben nyilván ott szerepel a Stade Furiani 1992-es tragédiája, melynél egy összeroskadó lelátó tizennyolc ember halálát okozta, de a szolidaritás mégis teljesen másképp néz ki Korzikán. A 2015 novemberi párizsi merényletet követő megemlékezéseken minden stadionban lejátszották a francia himnuszt, de a Bastia szurkolótábora csak ezután vonult be a pályára, tiltakozásul, hogy ez „nem az ő himnuszuk”. Még egy ilyen extrém esetben is meg lehetett találni a pozitívumot: ők azzal jelezték tiszteletüket az áldozatok előtt, hogy nem fütyülték ki a Marseillaise-t, csak távolmaradtak.

– Párizsban a futballhuliganizmus összes tünete felbukkant: a klub híres volt zajos és forrongó stadionhangulatot teremtő ultráiról, de 2010 tavaszán megtörtént a tragédia: a klubon belül működő két szurkolótábor (Kop Boulogne, Virage Auteuil) összeszólalkozott egy PSG–Marseille meccs előtt, a verekedés során életét veszti egy szurkoló, melynek következtében az akkori elnök tisztogatásba fogott. Ez lett a mai napig érvényben lévő „plan Leproux”, melynek keretében megszüntették az ultrák tribünjeiben a bérletek árusítását, lelátóikra véletlenszerűen osztották ki a jegyeket, a kapu mögötti szektorokba pedig ingyen vásárolhatnak jegyeket a nők és a hat éven aluli gyerekek. Az eredmény ismerős: békésebb környezet, laposabb hangulat.

– A marseille-i ultrák sem éppen ministránsok, az országban talán ők rendelkeznek a legnagyobb befolyással a klub életére. Már az szimbolikus, hogy a Vélodrome-stadion egyik lelátója egy ismert szurkolójuk nevét viseli (Tribune Patrice de Péretti), de Marseille-ben található a legtöbb szurkolói szervezet, melyek közül többen a jegyek továbbértékesítésével foglalkoznak. Társadalmilag nagyon vegyes felvágott a szurkolótábor: ugyanúgy megtalálható a helyi dokkmunkás, az észak-afrikai bevándorló, vagy a felső tízezer körében jártas politikus. De Marseille sem mentes a botrányoktól: képesek rapszámokat írni Marcelo Bielsáról és felvonulást szervezni marasztalásához, de ha a rivális klubba igazolt Mathieu Valbuenáról van szó, nem fogják vissza magukat, szemrebbenés nélkül kiállítanak a stadionban egy akasztófa-installációt, melyen a korábbi klublegenda lóg.

– Ha van derbi Franciaországban, amit nem szabad kihagyni, az a Rhonealpin, avagy a Lyon és Saint-Étienne helyi összecsapása. A saint-étienne-i zöldek stadionját csak egyszerűen Katlanként becézik a forrongó meccshangulatok miatt, a Lyon pedig bármikor felül a vonatra és üzenget szellemes transzparensekkel a rivális szurkolótáboroknak. Emlékezetes volt a Lyon kapusedzőjének, Joel Bats-nak a gesztusa, amikor egy derbi előtt a saint-étienne-i ultrák előtti kapuhoz sétált és diszkréten, de észrevehetően felakasztott egy Lyon-sálat a kapu hálójára, ezzel kiváltva a szurkolói féktelen „szimpátiáját”.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.