Mourinho újabb égése! Megint kikapott az MU

A Watford 3-1-re legyőzte a vörös ördögöket.
 
 

Mourinho újabb égése! Megint kikapott az MU

A Watford 3-1-re legyőzte a vörös ördögöket.
 
 
 

Mourinho újabb égése! Megint kikapott az MU

A Watford 3-1-re legyőzte a vörös ördögöket.

Vasárnap délután Watford vendégeként lépett pályára Premier League ötödik fordul a Manchester United, amely a remek szezonrajt után múlt hétvégén a City elleni derbin, és a csütörtöki Európa Liga nyitányon a Feyenoord ellen is vereséget szenvedett.

A manchesteriek kezdőjében a nyáron igazolt két szupersztár Paul Pogba és Zlatan Ibrahimovic is helyet kapott, de úgy tűnik, hogy a vörös ördögök gödörbe kerültek, ugyanis 3-1-re kikaptak. A találkozó első félidejében Capoué szerzett vezetést a Watfordnak, ám Rashford a második játékrész derekán egyenlíteni tudott. Az egalizálás után Mourinho együttese a kapuja elé szegezte a hazai gárdát, de a 82. percben becserélt Zuniga 52 másodperccel később egy kontra végén az első labdaérintéséből betalált. Ezt követően az MU nem tudott újabb fokozatba kapcsolni, ráadásul a hosszabbításban Fellaini szabálytalansága után Deeney büntetőből állította be a végeredményt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.