Élvonal

Sallói Dániel: a DVTK elleni siker lendületet adhat a folytatáshoz

A fiatal gyirmóti támadó sérülés után tért vissza és egyből győztes gólt lőtt a DVTK ellen. Sallói reméli, végre megkezdik a felzárkózást.
 
 

Élvonal

Sallói Dániel: a DVTK elleni siker lendületet adhat a folytatáshoz

A fiatal gyirmóti támadó sérülés után tért vissza és egyből győztes gólt lőtt a DVTK ellen. Sallói reméli, végre megkezdik a felzárkózást.
 
 
 

Élvonal

Sallói Dániel: a DVTK elleni siker lendületet adhat a folytatáshoz

A fiatal gyirmóti támadó sérülés után tért vissza és egyből győztes gólt lőtt a DVTK ellen. Sallói reméli, végre megkezdik a felzárkózást.

Az újonc Gyirmót FC Győr szombaton történelmi sikert aratott, hiszen a klub fennállásának első NB I-es győzelmét ünnepelhették a Diósgyőr ellen (1-0). A csapat fiatal játékosa, Sallói Dániel így látta belülről a mérkőzést.

– Úgy gondolom, nagyon jól játszott a csapat, a labdabirtoklásunkkal sem volt gond, jól passzoltuk ki az ellenfelet. Hátul stabil volt a védekezésünk, elől pedig több kreatív megmozdulásunk is akadt. A játék összképe azt mutatta, hogy több helyzetet dolgoztunk ki, mint a DVTK, összességében nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. A lényeg azonban a három pont, örültünk a sikernek, szerintem erre a győzelemre lehet építeni.

A Sporting Kansas City kölcsönjátékosa a 74. percben győztes gólt lőtt a diósgyőri kapuba, a találatra így emlékezett vissza.

– Nagyon örültem a gólnak, fantasztikus érzés volt a hálóba találni. Mivel sérülésből tértem vissza, ezért a találatnak még jobban tudtam örülni. Szerencsére a játék is jól ment, a gól csak szebbé tette a sikert. Boldog vagyok, hogy három ponthoz segítettem csapatomat. Természetesen akkor sem lettem volna csalódott, ha valamelyik csapattársam talál be, mert a legfontosabb a csapat sikere. Hat hetet kellett kihagynom sérülés miatt, de úgy érzem, jól tértem vissza. Meccshiányom még van, hiszen a hetvenedik perc környékére nagyon elfáradtam, illetve volt néhány eladott labdám is, ezeken szeretnék változtatni a jövőben.

A győztes gyirmóti gól 3:58-től látható a videón

Sallói azt is elárulta a történelmi siker után hogyan ünnepeltek.

– A lefújás után nagy öröm volt az öltözőben, a labdaszedő srácok is bejöttek hozzánk, gratuláltak és autogramot kértek, de még közös fotókat is készítettünk. A mérkőzés után hazamentünk, de néhány órával később Filkor Attila (aki 91 percet töltött a pályán – szerk.) még telefonon is felhívott, örömünk határtalan volt a siker után, arról beszéltünk, mennyire várjuk már a Paks elleni bajnokit. Az egész csapatot feldobta a siker, a hétfői első edzésen remek volt a hangulat. Mindenki nagyon motivált, alig várjuk, hogy újra pályára léphessünk és pontot, pontokat szerezzünk.

A 20 éves támadó azt is kiemelte, az újoncnak a háromhetes szünet a legjobbkor jött, hiszen rendezni tudták a sorokat. Sallói elárulta, fejben már mindenki a Paks elleni hétvégi rangadóra készül.

– Hosszú volt a szünet, de nekünk ez most a legjobbkor jött. Sok sérültünk volt, akik végre felépültek, ráadásul rendezni tudtuk a sorokat a válogatott szünet alatt, és a Diósgyőr elleni siker megmutatta, jó úton járunk. Mindig csak az előttünk álló feladatra koncentrálunk, szeretnénk a továbbiakban tovább gyarapítani pontjaink számát. Hétvégén a szintén hatpontos Paks lesz az ellenfelünk, a felkészülést még nem kezdtük meg, a hét közepén lesznek videós- és taktikai elemzéseink. Hétfőn egy könnyedebb, átmozgató edzésen vettünk részt, illetve értékeltük a Diósgyőr elleni mérkőzést. Fejben persze már mindenki a Paks elleni összecsapásra gondol, a győzelem nagy lendületet ad számunkra, hiszen újabb három pontban reménykedünk.

Sallói Dániel a Sporting Kansas City kölcsönjátékosaként szerepel Gyirmóton, úgy érzi, jól tette, hogy nyáron az újonchoz írt alá.

– Úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor a Gyirmót mellett tettem le a voksomat. A sérülés persze rosszkor jött, de most már jó formában érzem magam. Minél többet szeretnék játszani, a csapat hasznára akarok lenni és gólokkal meghálálni az edző bizalmát. Szeretem a csapattársaimat, jó az edzői stáb is, nyugalom van a klubnál, ha elkezdjük gyűjteni a pontokat, maximálisan elégedett lennék. Amíg a kölcsönszerződésem él, csak a Gyirmótra koncentrálok.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.