NB III: igen nagy verésbe futott bele az Újpest

Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III-as hétvége összes eredménye.
 
 

NB III: igen nagy verésbe futott bele az Újpest

Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III-as hétvége összes eredménye.
 
 
 

NB III: igen nagy verésbe futott bele az Újpest

Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III-as hétvége összes eredménye.
Az NB III 4. fordulójának hátralevő mérkőzéseit vasárnap rendezték. Keleten a legnagyobbat a Tállya durrantotta, miután egy hetest rúgtak az Újpest második csapatának. A DVSC és a DVTK második csapata egy-egy pontot szerzett, míg az MTK-s fiatalok nyerni tudtak. Keleten a Békéscsaba ifistáinak nem ment, a Dunaújváros könnyedén lépett át rajtuk, de a bajnoki címre esélyes Ferencváros is csak döntetlent ért el, ahogy a Dabas is. Nyugaton továbbra is szenved a Komárom, ezúttal a szintén pont nélkül álló Videoton II verte őket. A Budapest Honvéd II a negyedik meccsét is meg tudta nyerni, így vezetik a tabellát. A második csapatok közül mindnek jó napja volt Nyugaton, hiszen a Gyirmót és a Puskás Akadémia is győzött.

NB III, 4. forduló

Keleti-csoport

Tállya KSE - Újpest FC II 7-2 (4-0)
Gólszerzők: Horváth B. (5.), Ondó J. (34.), Mihálszki (36., 48.), Irhás (39.), Tóth Sz. (51.), Pataki (86.), illetve Fék (69.), Gere (76.)

ESTMK - Diósgyőri VTK II 0-0

DVSC-DEAC II - Putnok FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Takács Z. (88.), illetve Marcinaskó (81.)

MTK Budapest II - Termálfürdő Tiszaújváros 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Szerencsi (69.), Lustyik (74.)

Szombaton játszották:
Hajdúböszörményi TE - Jászberényi FC 1-0
Nyírbátori FC - BKV Előre 3-2
KBSC FC - Rákosmente KSK 3-1
FC Hatvan - Monori SE 2-2
REAC - STC Salgótarján 0-3

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre FC II - Dunaújváros 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Ablonczy (37.), Csendes (70.), Hajdók (83.), Tóth T. (89.)

Dunaharaszti MTK - Dabas-Gyón FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Mészáros (77.), illetve Sós (25.)

FC Dabas - Méhkeréki SE 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Lanczkor (45.), illetve Knyihár (60.)

Paksi FC II - Ferencvárosi TC II 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Jelena (53.), illetve Popov (81.)

Szombaton játszották:
Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC 4-0
Pécsi MFC - Szigetszentmiklós 1-2
Mórahalom VSE - Sport 36 Komlói Bányász 4-0
Budafoki MTE - Szentlőrinc SE 4-1
Szekszárdi UFC - Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-0

Nyugati-csoport

Gyirmót FC Győr II - VLS Veszprém 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Gyurján (2.), Kovács Zs. (49.), Dávid (90.)
Kiállítva: Hrabina (Gyirmót, 54.)

Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Hudák (9.), Kovács (57.), Kováts (59.), illetve Kaszai (84.), Kenesei (86.)

Diósd - Budapest Honvéd-MFA II 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Göblyös (17.), Tóth B. (61.), Herjeczki (77., 84.)

Komáromi VSE - Videoton FC II 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Gyánó (öngól, 80.), illetve Kondor (21.), Pölöskei (27.), Schiller (71.), Kovács S. (74.)

Szombaton játszották:
Csepel FC - TARR Andráshida SC 2-0
Sárvár FC - Tatabánya FC 0-2
Kaposvári Rákóczi FC - Csornai SE 1-1
ETO FC Győr - Érdi VSE 1-2
FC Ajka - Hévíz SK 2-0

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.