Böde: remélem, a fiatalok ellesik tőlem a jó dolgokat

A Fradi-csatár szerint érdekes volt augusztusban műfüvön játszani.
 
 

Böde: remélem, a fiatalok ellesik tőlem a jó dolgokat

A Fradi-csatár szerint érdekes volt augusztusban műfüvön játszani.
 
 
 

Böde: remélem, a fiatalok ellesik tőlem a jó dolgokat

A Fradi-csatár szerint érdekes volt augusztusban műfüvön játszani.

A magyar válogatott péntek délután az U21-csapattal csapott össze Telkiben a világbajnoki selejtezőre való felkészülés jegyében. Bernd Storck keretéhez egyelőre csak az NB I-ben, illetve NB II-ben játszó labdarúgók csatlakoztak, akik a 2-2-es félidő után 4-2-re győzték le a fiatalokat.

A második félidőben döntetlen állásnál Böde Dániel, a Ferencváros csatára volt eredményes. Elmondta, érdekes volt műfüvön játszani, de mivel ez vár a csapatra Feröeren is, így mindenképpen hasznos volt a játékot lényegesen meggyorsító talajon gyakorolni.

– Érdekes augusztusban műfüvön játszani, de Feröer ellen ez lesz, készülni kell ellenük, és mindenben alkalmazkodni ahhoz a meccshez. Példát kellett mutatnom rutinos játékosként az újonnan behívott fiatal játékosoknak, mind a pályán, mind a pályán kívül. Igyekszem ilyen szituációkban is helytállni, bízom benne, hogy a jó dolgokat el tudják lesni tőlem. Mindenképpen nehéz meccsre számítok Feröeren, tavaly mi is, és jó pár csapat megszenvedett ott. Elég érdekes az a pálya, de bízom abban, hogy elhozzuk a három pontot. Boldog lennék, ha kint is az én duplámmal nyernénk, mondjuk kettő-nullra, de akkor sincs probléma, ha más talál a hálóba, csak nyerjünk, az a lényeg – vélekedett Böde Dániel.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.