NB II

Fábio szerint a helyzetkihasználással van gond Békéscsabán

A nyáron több élvonalbeli klub is kereste a szélsőhátvédet.
 
 

NB II

Fábio szerint a helyzetkihasználással van gond Békéscsabán

A nyáron több élvonalbeli klub is kereste a szélsőhátvédet.
 
 
 

NB II

Fábio szerint a helyzetkihasználással van gond Békéscsabán

A nyáron több élvonalbeli klub is kereste a szélsőhátvédet.

Alapos kiütésben részesítette a Puskás Akadémiát az addig az NB II-ben egyetlen ponttal utolsó Békéscsaba. A viharsarki együttes 2-0-ás félidő után 5-0-ra semmisítette meg a felcsútiakat. A lila-fehéreknél végig pályán volt a korábbi PAFC-játékos, Fábio Guaru, aki még a másodosztályban csatlakozott hozzájuk, később pedig két idényt az élvonalban is eltöltött velük, mielőtt a Viharsarokba költözött. A Rangadó.hu most az azóta magyar állampolgárrá lett szélsőhátvédet kérdezte a találkozóról.

– Nagyon örülök, hogy végre sikerült nyerni így a hatodik fordulóban. Egész héten arra készültünk, hogy legyőzzük a tavaly még szintén NB I-es riválisunkat, de nem számítottunk arra, hogy ez ilyen nagy gólkülönbséggel is sikerülhet. Remek játékosokból áll a felcsúti együttes, de szerdán mi örülhettünk. Hetek, hónapok óta azért dolgoztunk, hogy nyerjünk, boldogok voltunk, hogy megtört a jég – kezdte Fábio.

Összefoglaló

A Békéscsaba-Puskás Akadémia 5-0 mérkőzés összefoglalója IDE KATTINTVA érhető el.

– Több játékossal is megmaradt a baráti kapcsolatom a Puskás Akadémiából, ezért valahol sajnálom is a szituációt, de persze még inkább feldob az, hogy ennyi góllal szolgálhattuk ki a szurkolóinkat és feljebb kerülhettünk a tabellán – tette hozzá.

– Véleményem szerint a Puskás Akadémia kerete a legerősebb, de a bajnokság még nagyon friss. Az elején vagyunk, nekik is rengeteg új játékosuk van, össze kell rázódnia a csapatnak. Hozzánk hasonlóan az ő céljuk is az NB I-be való visszajutás – vélekedett a Puskás pocsék kezdéséről a 29 éves hátvéd.

És ha már rossz nyitás: a békéscsabaiak mindössze négy ponttal állnak, ezzel utolsó előttiek.

– Sok remek futballista távozott tőlünk a nyáron, akiket sikerült ugyan pótolnunk, de egyelőre nem mennek be a helyzeteink. Biztos vagyok benne, hogy ha rendesen összeáll a csapat, akkor nem lesz gondunk, mert a játékunk már most is megfelelő – fogalmazott Fábio.

A 2015-16-os szezon során több, rövidebb periódusban is az NB I legjobb teljesítményét nyújtotta a brazil-magyar védő, mégis visszalépett a másodosztályba.

– A kiesést követően több megkeresésem is volt élvonalbeli együttesektől, de leültem beszélgetni a békéscsabai vezetőséggel, akik meggyőztek a maradásról. Abba nem szeretnék belemenni, hogy pontosan mely csapatok érdeklődtek irántam, hiszen mindez nem számít. A fontos, hogy itt maradtam és biztos vagyok benne, hogy sikerül kiharcolnunk az azonnali feljutást – zárta szavait a hazájában a Bragantino és a Náutico színeiben a Serie B-ig, azaz szintén a második vonalig jutó bekk.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.