Élvonal

Urbányi: ez egy élethelyzet, nincs mit megbánnom

Az utolsó helyen álló Gyirmót vezetőedzője szerint vezérekké kellene válni a játékosainak, de még nem tudja, sikerül-e.
 
 

Élvonal

Urbányi: ez egy élethelyzet, nincs mit megbánnom

Az utolsó helyen álló Gyirmót vezetőedzője szerint vezérekké kellene válni a játékosainak, de még nem tudja, sikerül-e.
 
 
 

Élvonal

Urbányi: ez egy élethelyzet, nincs mit megbánnom

Az utolsó helyen álló Gyirmót vezetőedzője szerint vezérekké kellene válni a játékosainak, de még nem tudja, sikerül-e.

Tavasszal Kansasból tért haza Magyarországra a Gyirmót kispadjára Urbányi István, aki évek óta nem dolgozott itthon. A korábbi újpesti edző egyelőre nincs könnyű helyzetben, mert az újonc utolsó helyen áll a bajnokságban és még meccset sem tudott nyerni. Urbányi a Rangadónak őszintén beszélt a szemléletbeli gondokról és arról, min kell változtatni, a csapat állományát és a saját munkáját illetően is.

– Megfogalmazta már magának az újbóli hazai szerepvállalása legfontosabb tapasztalatait?

– Az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy az eredmény és a teljesítmény néha nagyon élesen elválik egymástól. Van, amikor eredményes tudsz lenni teljesítmény nélkül, de van, amikor a jó teljesítmény sem hoz eredményt. Ez a legfontosabb különbség a külföldi és itthoni szemlélet között, talán nem csak a futballban. Magamat is emlékeztetnem kell erre sokszor, majdhogynem fel kell írni egy cetlire. A teljesítménykényszer fontosabb szerintem, mint az eredménykényszer, és ezt a külföldi focikultúrákban jobban megvan. A teljesítmény ugyanis garancia a fejlődésre, a jó eredmény ellenben nem mindig.

– Akárhogy is, a Gyirmót eredményei egyelőre elmaradnak a remélttől, utolsó helyen állnak, győzelem nélkül. Miben bízik?

– Nézze, kezdhetném úgy is a mondandómat, amikor a csapat szerepléséről beszélek, hogy „lehetne akár kilenc pontunk is”, de hát akkor hozzátehetném, hogy lehetne nulla is. Abba az irányba kellene itthon haladni, hogy ne csak abból induljunk ki, hány pontunk van, hanem hogy az edzésen és a mérkőzésen az első perctől az utolsóig milyen minőségben végezzük a dolgunkat. Bernd Storckot idézve: „Ja oder nein”. Ennyire egyszerű. Ez a felismerés Gyirmóton még nincs meg. A szándék nyilvánvalóan megvan mindenkiben, a kérdés, ki hogyan látja megvalósíthatónak. A megszokás sok mindent megnehezít: nem könnyű többet nyújtani, ha közben a környezetemben nem ez a hozzáállás a jellemző. Nézzük konkrétan az én csapatomat: a szezon előtt sokan mondták, a Gyirmót lesz a leggyengébb, ezt az állományt meg kell erősíteni. Tegyük fel, hogy ez tényleg így van. Hogy, mondjuk, nyolc játékost ki kell cserélni. De vajon a játékosok hogy gondolják ezt végig belül? Bólogatnak, hogy igen, kellene erősítés – de vajon önmagukról közben elhiszik, hogy nem róluk van szó, amikor a lecserélendőkről beszélünk…?

– A szemlélet változhat, de a játéknak is kellene, mert a mostani még kevésnek tűnik az NB I-hez.

– Nyilván vannak szakmai kérdések, problémák is: a koncentráció, a hozzáállás, nem vagyunk tisztában védekezési feladatokkal, vagy azzal, hogy ami az NB II-ben úgymond „készség szinten” ment, az NB I-ben kevés. Nekem is tanulnom kell, szoknom a tényeket. Például, hogy van olyan játékos, aki öt hét alatt nem futott sprintet egyetlen meccsen sem. Ma már minden mérhető, nem csaphatjuk be magunkat. Ahogy Ferenczi Attila szokta mondani: az a rendszer, aminek az egyik eleme nem hatékony, az nem egy kevésbé hatékony rendszer lesz, hanem működésképtelen…

– Hét forduló után hogy látja, alkalmas a Gyirmót FC állománya a kiesés elkerülésére?

– Természetesen tisztában kell lenni a realitásokkal. Ez a csapat arra szövetkezett, ezzel a huszonvalahány játékossal, hogy feljut az NB I-be. A tulajdonosoknak nem kevés pénzébe került, hogy összerakják ezt az állományt. Kérdés, mennyi időnk van, hogy a játékosokban meglévő potenciál a csapat szintjén is látható legyen. Hogy mondjuk a Mezőkövesd ellen, ha már vezetünk pár perccel a vége előtt, meg is tudjuk tartani az előnyt. Vagy az MTK ellen kihasználjuk a helyzeteinket. Aztán vannak olyan kész tények, amikkel nem tudunk mit kezdeni, ilyenek a sérülések. Egy kulcscsonttöréssel, csigolyarepedéssel nem lehet „vitatkozni”. Az amúgy is rövid felkészülési időt az Nb II és az NB I között ezek még tovább nehezítették.

– Mi az, amire támaszkodhat, vagyis mivel volt eddig nagyjából elégedett? És lesznek-e új igazolások?

– A tapasztalatom az, hogy amíg fegyelmezettek és szervezettek vagyunk, nehéz nekünk gólt rúgni. Amint adjuk a hibapontot, azt azonnal kihasználja az ellenfél. Elöl pedig kellene a gól, de a gólszerzés képessége is adottság. Nyilván meg kell bizonyos személyi döntéseket hozni, olyan játékosokra van szükség, akik képesek hozni az eredményt. Eddig speciális helyzetben voltunk, a tulajdonosok azt mondták, nézzük meg, hogy a feljutást hozó játékosok közül kivel lehet és kivel nem megkapaszkodni az első osztályban. Mostanra kiderült, kellenek új játékosok – nem okvetlenül jobbak, hanem mások. Olyan, aki gólt tud lőni, olyan, aki a védelemnek stabilitást ad, akitől markánsabb lesz a csapat. És kell igazi vezér.

– Egy pillanatra sem bánta meg, hogy otthagyva az amerikai munkáját, hazajött edzősködni?

– Nem megbánás vagy optimizmus kérdése ez a részemről. Egyszerűen egy élethelyzet. Úgy fogalmaztam meg: nehéz eldönteni, hogy valami kihívás vagy kísértés. Most sem tudom még, hogy a gyirmóti lehetőség melyik volt a számomra. Mert még nem látom teljesen, a játékosok közül hány reagál úgy, ahogy én szeretném, amikor kell. Vezér mindenki lehet, ha felvállalja – és ha nem csak úgy gondolja, mint ahogy már említettem: hogy kell az új ember, csak ne az én posztomra jöjjön…

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.