Bűntény

Teljes körű kivizsgálást akar a halálra sokkolt futballista családja

Gyorsan dolgoznak a brit fakabátok.
 
 

Bűntény

Teljes körű kivizsgálást akar a halálra sokkolt futballista családja

Gyorsan dolgoznak a brit fakabátok.
 
 
 

Bűntény

Teljes körű kivizsgálást akar a halálra sokkolt futballista családja

Gyorsan dolgoznak a brit fakabátok.

Augusztus 15-én, hétfő hajnalban hunyt el Dalian Atkinson, az Aston Villa korábbi csatára, a Premier League első szezonjainak sztárja. A 48 éves férfit két brit rendőr többször sokkolta, később pedig szívroham következtében elhunyt. Az ügyről a Rangadó.hu itt számolt be részletesen.

Az azóta eltelt napok során a rendőrök ígéretükhöz híven vizsgálódnak, ennek (rész)eredményeképp pedig az Atkinsonnal elbánó két rendőr ellen hivatalosan is nyomozás indult – számolt be többek között a BBC.

A rendőrség független panaszkezelési bizottságának (IPCC) elmondása alapján a nyomozás konkrétan az Atkinsonnal szemben alkalmazott kényszerítő erő típusára és szintjére vonatkozik; de nem jelenti feltétlenül azt, hogy végül vádakat is felhoznak majd.

Eközben az Atkinson-család is közleményt adott ki.

– Elkötelezettek vagyunk, hogy kiderítsük az igazságot. Azt várjuk az IPCC-től, hogy teljes körű kivizsgálást tartsanak, amely átláthatóságot és elszámoltathatóságot eredményez. Ezt érdemli Dalian emléke – áll a közleményben.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.