Lelátó

„A mostani idők a legnehezebb kommunista időket idézik” – a fradisták válaszoltak Orbánnak

Újabb közleményt adott ki a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport.
 
A ferencvárosi szurkolók két héttel ezelőtt, az FTC–Diósgyőr meccs napján összegyűltek a Hősök terén klubjuk vezetősége ellen demonstrálni, és hangsúlyozni, hogy politikusmentes futballt akarnak. Ezen követelésüket pedig egy Orbán Viktornak címzett közleményben is nyomatékosították, amelyet a kormánypárt székházánál felolvastak, és átadták.

A levél elért a címzetthez, hiszen a miniszterelnök válaszolt a szurkolóknak. Orbán utalt a csapat új stadionjának avatásakor elmondott beszédére, és leszögezte: nem szól bele az FTC vezetésével kapcsolatos kérdésekbe.

A szurkolók ezt nem hagyták annyiban, és ismét kiadtak egy közleményt, amelyben válaszoltak Orbán Viktornak. Ebben kiemelték, hogy egyrészt kitérő választ kaptak tőle, másrészt pedig számos klub élén a Fidesz politikusai találhatóak, akik mind beleszólnak a klubok vezetésébe. A Ferencvárosi TC elnöke pedig Kubatov Gábor, aki a Fidesz alelnöke és pártigazgatója is egyben, és nem hiszik, hogy ő akkor is klubelnök lenne, ha nem lenne politikus.

Továbbá leszögezték, hogy olyan emberrel, aki nem is vesz részt a drukkerekkel való közös tárgyalásokon, nehéz összefogni. Kiemelik, hogy ez az időszak számukra a kommunista időket idézi, és ahogyan akkor sem, most sem fogják tudni lecserélni a Fradi igazi táborát.

A levél teljes terjedelmében alább olvasható.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.