Liverpool

Jürgen Klopp érdekes nyilatkozattal sokkolt

A német szakember akadémistákra építené a Liverpool csapatát.
 
 

Liverpool

Jürgen Klopp érdekes nyilatkozattal sokkolt

A német szakember akadémistákra építené a Liverpool csapatát.
 
 
 

Liverpool

Jürgen Klopp érdekes nyilatkozattal sokkolt

A német szakember akadémistákra építené a Liverpool csapatát.

Érdekes nyilatkozatot tett a Liverpool Echo hasábjain Jürgen Klopp. A liverpooli menedzsernek az a célja, hogy legalább húsz akadémistát építsen be az első keretbe. A 49 éves német szakember köztudottan bátran nyúl fiatalokhoz, ám lehetséges, ezúttal kissé túl merész álmokat szövöget a klubnál.

– Az elmúlt szezonban már lehetőséget adtunk a fiatalok közül Sheyi Ojónak, Cameron Brannagannek, Connor Randallnek, Brad Smith-nek, Kevin Stewartnak és Pedro Chirivellának.

– A nyári felkészülés során bizonyíthatott a nagyoknál Ben Woodburn, Ovie Ejaria és Trent Alexander-Arnold is, de Shamal George is jó úton halad. Ez összesen legalább nyolc vagy kilenc játékos, de azt szeretnénk, ha legalább 20 minőségű fiatal dolgozhatna az első csapatban a kezeim alatt. A legjobbat akarjuk kihozni az akadémistákból – árulta el Klopp, aki kiemelte, tudja, hogy remek szakmai munka folyik a Liverpool FC akadémiáján.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.