Másodosztály

NB II: hetet lőtt a Szeged, ismét kikapott a Békéscsaba

A ZTE és a Puskás négyig jutott – eredmények.
 
 

Másodosztály

NB II: hetet lőtt a Szeged, ismét kikapott a Békéscsaba

A ZTE és a Puskás négyig jutott – eredmények.
 
 
 

Másodosztály

NB II: hetet lőtt a Szeged, ismét kikapott a Békéscsaba

A ZTE és a Puskás négyig jutott – eredmények.

Kilenc mérkőzés maradt vasárnapra az NB II második fordulójában.

A Szeged gyakorlatilag negyed óra alatt lerendezte a Cigánd elleni meccset: a hazaiaktól Varga Krisztiánt az ötödik percben kiállították egy utolsó emberként elkövetett szabálytalanság miatt, az azért megítélt büntetőből pedig eredményes volt Germán Tamás. Az első gólt két gyors találat követte, a szünetre pedig már öt volt közte – a Szeged végül 7-0-ra nyert. A másik szegedi együttes, a SZEOL a Ceglédet verte; a Kisvárda a Soroksár ellen is magabiztos sikert aratott; a Balmazújváros pedig bevette Békéscsabát is, így az NB I-ből kieső együttes két kör után is nulla ponttal áll.

A Zalaegerszeg a Siófok elleni magabiztos győzelemmel javított a rajton, és a Puskás Akadémia is négy gólt lőve győzte le a Szolnokot. A Sopronnak egy találat is elég volt a Budaörs ellen, a Csákvár és a Dorog, illetve a Kozármisleny és a Mosonmagyaróvár viszont nem bírt egymással.

NB II, 2. forduló

Cigánd SE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-7 (0-5)
Gólszerzők: Germán (tizenegyesből 6.), Coroian (10.), Zabari (12., 43.), Király (37.), Pászka (76.), Balogh (88.)
Kiállítva: Varga K. (5. – Cigánd)

SZEOL SC – Ceglédi VSE 2-1(1-0)
Gólszerző: Buzási (3., 57.), illetve Albert I. (82.)

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-1 (0-1)
Gólszerző: Zsiga E. (tizenegyesből 14.)

Kisvárda Master Good – Soroksár SC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Rajczi (17.), Fodor (52.), Izing (55.)

Zalaegerszegi TE FC – BFC Siófok 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Daru (7.), Deutsch (20.), Gottfried (41.), Forgács (67.), illetve Gréczi (35.)
Kiállítva: Futó (38. – Siófok)

Aqvital FC Csákvár – Dorogi FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Oldal (13.), illetve Perovics (2.)

Swietelsky-Soproni VSE – Budaörsi SC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Soós B. (2.)

Puskás Akadémia FC – Szolnoki MÁV FC 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Márkvárt (3.), Pekár (20., 50. – a másodikat tizenegyesből), Sándor Gy. (tizenegyesből 84.), illetve Kovács O. (1.), Tóth L. (81.)

HR-Rent Kozármisleny – Mosonmagyaróvári TE 1904 0-0

Szombaton játszották:
Vác FC – Nyíregyháza Spartacus FC 0-1

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.