Dárdai bekeményít! Fejek hullhatnak az EL-kiesés után

A magyar edző nem elégedett a középpálya stabilitásával.
 
 

Dárdai bekeményít! Fejek hullhatnak az EL-kiesés után

A magyar edző nem elégedett a középpálya stabilitásával.
 
 
 

Dárdai bekeményít! Fejek hullhatnak az EL-kiesés után

A magyar edző nem elégedett a középpálya stabilitásával.

Mint ismert, az egygólos hazai sikert követően idegenben 3-1-re kikapott a Dárdai Pál vezette Hertha a dán Bröndby ellen az Európa Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól. A magyar szakember közvetlenül a vereség után még csalódottan értékelt, az elszalasztott lehetőségről beszélt, legújabb, Bildnek adott (és Németország-szerte átvett) interjújában azonban már keményebben nyilatkozott, és elmondta, változások lesznek a berliniek kezdőcsapatában:

– Nem érdemeltük meg a továbbjutást, összesen négy kapura tartó lövésünk volt csak. Ezen kívül a középpályáról teljesen hiányzott a stabilitás, ahogy azt mindenki láthatta - pedig kulcsfontosságú lett volna, hogy itt jól teljesítsünk. Ezért változtatások kellenek, eljött a cserejátékosok ideje. Ha élnek a kapott lehetőséggel, akkor az eddigi kezdőknek be kell állniuk a sor végére. Magam is a padon kezdtem Berlinben, de miután bekerültem a kezdőbe, sosem kerültem ki onnan. Az egész csak akarat kérdése – nyilatkozta Dárdai.

Egybehangzó német lapértesülések szerint a magyar edző döntésének a csapatkapitány Fabian Lustenberger, Per Skjelbred és Mitchell Weiser lesz a szenvedő alanya - amit az is alátámaszt, hogy a legutóbbi, al-Dzsazira elleni felkészülési mérkőzésen egyikük sem kapott szerepet. Helyükre Niklas Stark, Valentin Stocker és a Liverpooltól érkező Allan kerülhet a hírek szerint.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.