Európa Liga-selejtező

Ennyi volt az idei kupakaland - bukott a Vidi is

A hosszabbítást ugyan kiharcolta, de végül alulmaradt a székesfehérvári gárda.
 
 

Európa Liga-selejtező

Ennyi volt az idei kupakaland - bukott a Vidi is

A hosszabbítást ugyan kiharcolta, de végül alulmaradt a székesfehérvári gárda.
 
 
 

Európa Liga-selejtező

Ennyi volt az idei kupakaland - bukott a Vidi is

A hosszabbítást ugyan kiharcolta, de végül alulmaradt a székesfehérvári gárda.

Az Európa Liga harmadik fordulójának visszavágóján lépett pályára ma este a Videoton gárdája, amely az első mérkőzésen hazai pályán 1-0-ra kikapott a dán ellenfelétől. Kedvezőtlen helyzetből várták tehát az összecsapást a székesfehérváriak, de egy kis bizakodásra adhatott okot, hogy a héten távozott a Midtylland csapatából a legjobb játékosuk, Sisto, akit a Celta Vigo igazolt le.

Tizennyolc percet kellett várni az első komolyabb lehetőségre, ekkor Kadlec 12 méterről teljesen üresen találta magát a kapu előtt, de szerencsére a léc fölé lőtte a labdát. Nem játszott alárendelt szerepet egyébként a székesfehérvári csapat, Barczi és Lang előtt is adódott kisebb lehetőség, ám az utolsó megoldásokba rendre hiba csúszott a hazai kapu előtt. A félidőre így gól nélküli döntetlen tudatában vonulhattak a csapatok.

Fotó: vidi.hu

A második játékrész eleje rögtön egy kulcspillanattal kezdődött: a 48. percben Vinícius kapott piros lapot, miután nyilvánvaló gólhelyzetben állította meg szabálytalanul Hassant. Az emberhátrány ellenére a Vidi is bátran próbálkozott, előbb Kovács István lövését fogta a dán kapus, majd pedig Szolnoki tüzelt kb. 35 méterről, de bombája a felső lécen csattant. A hazaiak sem voltak restek, a 63. percben Kovácsik nagy vetődéssel hárította Kadlec kapáslövését, alig fél perccel később pedig ismét a hálóőrnek kellett nyújtózkodnia Hansen fejesénél. Tizenöt perccel a vége előtt azonban jött a Vidi-gól! A hazaiak játékosa, Novák röviden szabadított fel, a labda Kovács István elé került, aki ballal 15 méterről tüzelt, lövése megpattant Novákon, és a hálóban kötött ki, 0-1. A 83. percben nem sokon múlott a második vendég találat sem, ám Barczi lökete épp hogy csak elkerülte a jobb felsőt. És továbbra is csak a Videoton... A 89. percben Feczesin fejelhetett, Hansen azonban a gólvonalon állva nagyot mentett. A piros lap óta egyértelműen lefocizta ellenfelét a székesfehérvári gárda. Gól már nem esett egyik oldalon sem, így következhetett a 2x15 perces hosszabbítás.

Ebben az időszakban is inkább a magyar együttes állt közelebb a gólhoz, habár a dánoknak is akadt egy helyzete. A 96. percben Bódi hatalmas ziccerbe került, a kapust is sikerült kicseleznie, ám éles szögből az üres kapu mellé lőtt. Kár érte... Jött a büntetés, Novák lépett ki a leshatárról ziccerben, nem is hibázott az első mérkőzésen is gólt szerző játékos, 1-1.

A második 15 percben is rendületlenül ment előre a Vidi az újabb gól megszerzéséért. Jöttek is a lövések sorozatosan, a dán ellentámadások is veszélyesek voltak, de nem változott az állás, így továbbjutott a Midtjylland.

A címlapkép a vidi.hu-ról származik.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.