Felkészülés

Baracskai marad Mezőkövesden

A győztes gólt lövő volt soproni kölcsönjátékoshoz ragaszkodnak.
 
 

Felkészülés

Baracskai marad Mezőkövesden

A győztes gólt lövő volt soproni kölcsönjátékoshoz ragaszkodnak.
 
 
 

Felkészülés

Baracskai marad Mezőkövesden

A győztes gólt lövő volt soproni kölcsönjátékoshoz ragaszkodnak.

Ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt, a Mezőkövesd – még ha felkészülési meccsen is, de – meglepetésre legyőzte a Debreceni VSC együttesét. A győztes gólt a 82. percben Baracskai Roland szerezte, vele készített interjút a klub honlapja.

A 24 éves, 2014-ben szerződtetett játékos elmondta: nagyon örül, hogy visszajött, s úgy néz ki, hogy marad is. Örült, hogy a melegben góllal tudta segíteni a csapatát, reméli, hogy ilyen lesz a folytatás is.

A soproni kölcsönjátéka alatt 8 gólos támadó szerint Győr-Moson-Sopron megyében nem edzettek annyit, mint a Mezőkövesddel, de megbirkózik vele.

- Az edzőtábor jól sikerült, jót tett a csapatnak, hogy együtt voltunk, így mindenki megismerhette a másikat. Ez a hét a csapatépítésről szólt, több felállást is kipróbáltunk - mondta Baracskai, aki eredetileg középcsatár vagy szélső, de a Debrecen ellen jobbhátvédet játszott.

- A soproni év jót tett, játéklehetőséget kaptam, igaz ott támadót játszottam, gólokkal, gólpasszokkal tudtam segíteni a csapatot. Majd kiderül, hogy Pintér Attila milyen poszton számít rám, ahová betesz, ott fogok játszani - nyilatkozta a Videoton-nevelésű labdarúgó.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.