EURO 2016

Mindkét szakvezető szerint a jobb csapat esett ki a brit csatában

Az északír kapitány számára nagyon keserű a vereség.
 
 

EURO 2016

Mindkét szakvezető szerint a jobb csapat esett ki a brit csatában

Az északír kapitány számára nagyon keserű a vereség.
 
 
 

EURO 2016

Mindkét szakvezető szerint a jobb csapat esett ki a brit csatában

Az északír kapitány számára nagyon keserű a vereség.

A walesi válogatott öngóllal nyert az északír csapat ellen a franciaországi Európa-bajnokság szombati nyolcaddöntős mérkőzésén, a párizsi Parc des Princes-ben, s mindkét gárda szakvezetője úgy véli: a jobb teljesítményt nyújtó együttes búcsúzott.

A továbbjutás kérdését Gareth McAuley 75. percben esett öngólja döntötte el.

– Ma több pontján a mérkőzésnek jobbak voltak nálunk, mi azonban szívvel-lélekkel küzdöttünk – mondta Chris Coleman, a walesiek szövetségi kapitánya. – A fiúk egy pillanatra sem adták fel, végig küzdöttek, még ha nem is volt ez látványos. Inkább vagyok azonban negyeddöntős, mint hogy a jobb csapatként haza kelljen utaznom. Az északírek esélytelenebbnek számítottak, de ha valaki látta a meccset, ezt nem vette észre.

– Kiegyenlített mérkőzés volt, sőt, talán mi voltunk a jobbak – értékelt Michael O'Neill, az északírek szakvezetője. – Keserű ez a vereség, így nagyon nehezen is tudok róla beszélni. Nem voltunk messze a negyeddöntőtől. Aaron Ramseyt és Gareth Bale-t jól semlegesítettük, nem hagytunk teret nekik a játékra.

A walesiek a vasárnap esti Magyarország–Belgium párharc győztesével mérkőznek majd pénteken a negyeddöntőben, Lille-ben.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.