Belgiumnak szurkol Witsel magyar apósa

A belgák sztárja is megszólalt a vasárnapi nyolcaddöntő előtt.
 
 

Belgiumnak szurkol Witsel magyar apósa

A belgák sztárja is megszólalt a vasárnapi nyolcaddöntő előtt.
 
 
 

Belgiumnak szurkol Witsel magyar apósa

A belgák sztárja is megszólalt a vasárnapi nyolcaddöntő előtt.

Érdekes kettősséggel nézi majd a magyar–belga Eb-nyolcaddöntőt a belga sztár, Axel Witsel felesége, az erdélyi magyar Szabó Rafaella. A helyzetről ellenfelünk középpályása is nyilatkozott.

– Teljesen mindegy, hogy milyen poszton játszom, mindenhol a legtöbbet próbálom kihozni magamból. Az apósom magyar, de holnap 100 százalékig nekünk szurkol. Teljes mértékben felkészültünk a magyarokból – kezdte.

– Az edzőnk jobban szeretett volna Angliával vagy Spanyolországgal játszani? Én nem így vagyok vele, szerintem jobb, hogy elkerültük a spanyolokat, de természetesen tisztelnünk kell a vasárnapi ellenfelünket is, hiszen teljesen megérdemelten jutottak túl a csoporton.

– Juhászt jól ismerem, egy nagyon jó védő, hihetetlenül kemény, és nagyon erős a párharcokban. Ez egyébként az egész magyar csapatra jellemző, hogy erősek fizikálisak, és a taktikájukat is a fizikai adottságukra építik, nagyon fontos lesz, hogy megnyerjük ellenük a párharcokat. A teljes taktikai megbeszélés azonban ahogyan szokott, a mérkőzés előtti este lesz, azaz ma. Dzsudzsákra a magyar csapat egyik legnagyobb erőssége, figyelnünk kell rá is – tette hozzá.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.