Európa-bajnokság

Storck elmondta, mi volt a baj eddig a magyar válogatottal

Egy német lap faggatta a szövetségi kapitányt és Andreas Möllert.
 
 

Európa-bajnokság

Storck elmondta, mi volt a baj eddig a magyar válogatottal

Egy német lap faggatta a szövetségi kapitányt és Andreas Möllert.
 
 
 

Európa-bajnokság

Storck elmondta, mi volt a baj eddig a magyar válogatottal

Egy német lap faggatta a szövetségi kapitányt és Andreas Möllert.

A német 11 Freunde készített interjút a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Bernd Storckkal és segítőjével, Andreas Möllerrel. A két német szakember beszélt arról, mekkora siker is az, hogy most az együttes kint van a franciaországi Európa-bajnokságon, szóba került az a talán túlzó vélekedés, miszerint a mieinké a legkönnyebb csoport Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal, illetve az is kiderült, mi volt az egyik legnagyobb baj az elmúlt években a csapattal.

– Az volt a vélekedés a magyar válogatott játékosairól, hogy nagyon merevek, ráadásul túl lassúak is. Újra és újra megkapták ezt. A tesztek viszont azt bizonyították, hogy vannak olyan gyorsak, mint a német válogatott, tehát versenyképes az együttes – mondta Bernd Storck.

Azonnal jött a reakció a riporter részéről: meccset csak sprintekkel nem lehet nyerni. Itt Möller vette át a szót.

– Ezt megerősíthetem. Az angliai Európa-bajnokságon nem mi voltunk a torna legtechnikásabb csapata, de a német volt a legelszántabb. Az 1996-os viadal az akaratról szólt – mondta az akkor a német csapattal Eb-győzelmet ünneplő Möller. Storck hozzátette, nem elsősorban a sprintekről van szó, hanem a győztes gondolkodásról, arról, hogy önbizalommal kell pályára lépni.

Szóba került a pótselejtezők előtti stábcsere is, mellyel kapcsolatban Storck ugyancsak a mentalitást hangoztatta: Möller személyében olyan edzőt hívott a csapat mellé, aki tökéletesen tudja, miként kell motiválni a játékosokat egy ilyen kiélezett párharcban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.