Fejenként húszmillió forintot érhet a továbbjutás Geráéknak

Azt tudtuk, hogy az UEFA bőkezűen osztja a pénzt a jó eredményekért – szerencsére a magyar válogatott már eddig „összefocizott” 1,5 millió eurót.
 
Az osztrákok legyőzése: egymillió euró. Az Izland elleni döntetlen: újabb 500 ezer. Dől a pénz a hazai futballszövetséghez azáltal, hogy a Storck-fiúk zseniálisan rajtoltak a franciaországi kontinenstornán. A másfél millió euró már „zsebben”, és nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy Magyarország ne jusson tovább a csoportjából – ami újabb 1,5 milliót hozhat a konyhára.

Ahogy azt Vági Márton MLSZ-főtitkár korábban az M4-nek elmondta, az Eb-n megkeresett pénz 30-40 százalékát a játékosok kapják, 15-20 százalék a szakmai stábé lehet (ebben benne vannak az adók és járulékok), és a fennmaradó 40-50 százalékból kellene a költségeket fedeznie a szövetségnek.

Innen már nem nehéz kiszámolni, hogy továbbjutás esetén hárommillió eurót utal az UEFA. Ez 940 millió forintot jelent, ebből 282-376 millió a labdarúgók jussa. Amennyiben a 23-as keret valamennyi tagja közt egyenlően osztják el a pénzt, 12,2-16,3 millió forinttal számolhatnának a fiúk, ám már az Eb-selejtező utáni jutalmazásnál is kiderült, hogy a premizálás alapja, ki mennyit és hogyan játszott. Azaz a meghatározó futballisták biztosan kapnak legalább húszmilliót.

További jó hír, hogy még messze az Euro 2016-os torna vége. A negyeddöntőbe jutott együttesek újabb 2,5 millió eurót kapnak, a négy közé jutott csapatok négymillió euróval gazdagodnak, a döntő résztvevői közül a győztes további nyolc, a vesztes öt millióval térhet haza.
 
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.