Sorsolás

Szűkült EL-csapataink lehetséges ellenfeleinek köre

Ide utazhat a Videoton, a Debrecen és az MTK.
 
 

Sorsolás

Szűkült EL-csapataink lehetséges ellenfeleinek köre

Ide utazhat a Videoton, a Debrecen és az MTK.
 
 
 

Sorsolás

Szűkült EL-csapataink lehetséges ellenfeleinek köre

Ide utazhat a Videoton, a Debrecen és az MTK.

Ahogy tegnap már jeleztük, az UEFA a sorsolás előtt szűkíti a csapatok lehetséges EL-ellenfeleinek listáját. Nos, ez hétfő délelőtt meg is történt, így most már jobban behatároltan tudjuk, hogy melyik együttesünknek hová kellhet majd utaznia az Európa Liga első selejtezőkörében.

Videoton FC

A Videoton FC a hatos csoportba került. Ellenfele lehet a 47 közül a lehető legerősebbnek számító kazah Ordabaszi, a moldáv Zaria, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és két miniállam csapata: az andorrai UE Santa Coloma és a gibraltári Europa.

Debreceni VSC

A Videotonhoz hasonlóan a Debrecen is a kiemeltek közül várhatja ellenfelét. Ők a nyolcas csoportba nyertek besorolást, ahol a szlovén Gorica, a bosnyák Radnyik, a grúz Szamtredia, a san marinói La Fiorita és a macedón Szileksz jöhet majd szembe.

MTK Budapest

A fővárosiak nem kiemeltként szerepelnek, ők a 10-es csoportba kerültek. Itt a moldáv Daciát, a kazah Aktobét, a lengyel Zaglebie Lubint és a szlovák Slovan Bratislavát is sorsolhatják ellenfélül.

Az Európa Liga első selejtezőkörét 13 órától, a második selejtezőkörét 14.30-tól sorsolják.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.