Románia - Albánia

Történelmi győzelmet arattak az albánok – VIDEÓ

Az A csoport harmadikja már biztosan nem előzheti meg a magyar válogatottat.
 
 

Románia - Albánia

Történelmi győzelmet arattak az albánok – VIDEÓ

Az A csoport harmadikja már biztosan nem előzheti meg a magyar válogatottat.
 
 
 

Románia - Albánia

Történelmi győzelmet arattak az albánok – VIDEÓ

Az A csoport harmadikja már biztosan nem előzheti meg a magyar válogatottat.

Az A csoport zárófordulójában a sereghajtók feszültek egymásnak: a nulla pontos Albánia ellenfele a románok voltak, amely együttes erejéből egy döntetlenre futotta Svájc ellen. A két csapat legutóbb a 2012-es Eb-selejtezőn találkozott egymással, akkor 1-1-es eredmény született. Keleti szomszédaink ezúttal is tiszta sárgában (piros csíkos díszítéssel), az albánok fekete-szürke mezben és fekete nadrágban léptek pályára. A cseh Pavel Královec sípszavára a románok kezdték a mérkőzést, amely csapatnak előzetesen matematikailag még volt esélyük a második hely megszerzésére, míg az albánok a harmadik hely elcsípésében bíztak.

Az első komolyabb helyzetre a 9. percig kellett várni, ekkor Stancu nagy erővel bombázott kapura, de Berisha bravúrral öklözni tudott. Az albánok előtt az első komoly lehetőség a 22. percben adódott: Lenjani remekül indította Lilát, majd a feladóhoz tökéletesen érkezett vissza a labda, ám a Nantes középpályása jó öt méterről a levegőbe lőtte a játékszert, az üres kapu helyett.

Lenjani kihagyta a kihagyhatatlant

A félidő hajrájához közeledve egyre több komoly lehetőség adódott az albánok előtt, a románok beszorultak saját kapujuk el, ám a gól még váratott magára. Egészen a 43. percig, ekkor Memushaj beadása után nagyon rosszul jött ki a román kapus, Tatarusanu, Sadiku pedig öt méterről fejelt a kapura – ezzel ő jegyezte az albánok első gólját az Európa-bajnokságok történetében.

Sadiku fejesgóljával szerezték meg a vezetést az albánok

A második félidőt cserével (Sanmartean állt be Prepelita helyére) és nagyobb elánnal kezdte a román együttes, de az albánokon érezhető volt, hogy életük meccsét vívják. Tovább rontotta Románia esélyeit, hogy Alibec belesérült a Bashával történt ütközésbe, helyét Torje vette át az első óra végéhez közeledve.

A mérkőzés hajrájához közeledve érezhető volt, hogy Albánia egyre jobban fárad, a románok előtt adódtak lehetőségek az egyenlítésre. A 75. percben Andone nevéhez volt köthető a mérkőzés egyik legszebb jelenete, a csereként beállt játékos jó tíz méterről életerős löketet eresztett meg, a labda a felső lécen pattanva hagyta el a játékteret.

A hajrában az eredmény már nem változott, Albánia először tudott három pontot szerezni az európai kontinensviadalon. Ezzel az is eldőlt, amennyiben Magyarország csoportjában a harmadik helyen végez, a legjobb harmadikok versenyében az albánokat már biztosan megelőzzük.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.