Csütörtöki tutitár

Ukrán és angol siker?

 
 

Csütörtöki tutitár

Ukrán és angol siker?

 
 
 

Csütörtöki tutitár

Ukrán és angol siker?

Ukrajna-Észak-Írország 1!

A C csoport két vesztese találkozik a 2. fordulóban: szerintünk az ukránok javítanak.

Mykhailo Fomenko alakulata nem vallott szégyent a nyitó fordulóban. Az ukránok a világbajnok német alakulattal találkoztak, és kaptak 2-0-ra egy olyan mérkőzésen, amelyben simán benne volt a pontszerzés lehetősége. A sárga-kékek nem álltak be bekkelni, felvállalták a nyílt sisakos játékot. A következő csapattal szerepeltek vasárnap este: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk, Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 73.), Konopljanka – Zozulja (Szeleznyov, 66.).

Jarmolenkóék bő negyed óra után hátrányba kerültek, de az első játékrész második felében lefocizták Khediráékat. Sorra jöttek a ziccerek, de vagy Neuer, vagy Boateng mentett óriásit.

A fordulást követően rendezte sorait a német védelem, ekkor már ritkábban kerültek helyzetbe Konopljankáék, de összességében igyekeztek nyomást gyakorolni a germán védelemre. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre hitehagyottabbá Szidorcsukék. A ráadásban egy kontrát bevertek még Özilék, így 2-0 lett a vége. A látottak alapján az ukrán válogatott valóban erős, fizikailag tökéletesen felkészített, és kreatív megoldásokból sincs hiány.

Az észak-ír válogatott ugyan sokáig tartotta magát a lengyelek ellen, végül 1-0-ra kikapott. A zöld-fehérek ugyan azt a játékot nyújtották, mint a selejtezők során: futottak, robotoltak, ütköztek, íveltek, de ezúttal nem voltak hatékonyak Bairdék. Laffertyt nem tudták megjátszani, helyzetük jószerivel nem is adódott a kilencven perc során. A védelmük stabil, a három belső bekk mellett két szélső hátvéd zárta a vonalak melletti területet. Előttük négy középpályás szűrt - nem csoda, hogy nem tudtak ziccereket kialakítani a lengyelek kapuja előtt. Ezzel a csapattal szerepeltek O'Neill fiai az első fordulóban: McGovern – McLaughlin, Cathcart, J. Evans, McAuley – McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, S. Davis, Baird (J. Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) – K. Lafferty

Ukrajna lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint mai riválisa. Rakickijék győzelmi kényszerben lépnek pályára, és szerintünk el is bírják a terhet a sárga-kékek: legyőzik a lelkes észak-íreket. Tippünk így: 1-es!

Anglia-Wales 1-es és -4.5!

Igazi brit rangadót rendeznek a B csoportban: A nagytestvér nem hibázhat, kevés gólos meccsen nyer a sárkányosok ellen!

Roy Hodgson csapata csak önmagát okolhatja azért, hogy nem három, hanem csak egy egység áll a csapata neve mellett a nyitó fordulót követően. A háromoroszlánosok meggyőző játékkal rukkoltak elő Marseille-ben az oroszok ellen, helyzetek sokaságát dolgozták ki Lallanáék, de egy szabadrúgáson kívül nem sikerült betalálniuk. És milyen a sors? a Ráadásban az oroszok kiegyenlítettek. Anglia a Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney (Wilshere, 78.) – Lallana, Kane, Sterling (Milner, 87.) összetételben szerepelt, és a helyzetkihasználáson kívül nem is lehetne mást kritizálni Rooney-ék játékán.

Chris Coleman csapata meglepetésre megverte a másik meccsen a Szlovákokat. Wales a Ward – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, N. Taylor – Allen, Ramsey (J. Richards, 88.), Edwards (Ledley, 69.), J. Williams (Robson-Kanu, 71.) – Bale összetételben szerepelt, és a találkozó nagyobb részében jobban is futballozott ellenfelénél. Bale-ék többet nyújtottak a várakozásnál - sokan azzal "vádolták" a gárdát, hogy túlságosan defenzív taktikával lép pályára, a kritikusok e véleményüket a selejtezőkön mutatott teljesítményükre alapozták. Most viszont valóban jól pörögtek Ramsey-ék, igaz, hogy zártan védekeztek, de labdaszerzés után nyomban igyekeztek megjátszani az elől lévőket.

Az ötletesebb futballt az angolok játsszák, és összességében jobb futballisták is alkotják a keretüket. Kevés gólos mérkőzésen Kane-ék sikerét várjuk!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.