Európa-bajnokság

EURO 2016: bemutatkoznak a világbajnok németek

Vasárnap is három mérkőzést rendeznek Franciaországban.
 
 

Európa-bajnokság

EURO 2016: bemutatkoznak a világbajnok németek

Vasárnap is három mérkőzést rendeznek Franciaországban.
 
 
 

Európa-bajnokság

EURO 2016: bemutatkoznak a világbajnok németek

Vasárnap is három mérkőzést rendeznek Franciaországban.

A világbajnok német válogatott vasárnap az ukránok ellen mutatkozik be a franciaországi Európa-bajnokságon.

A 132. mérkőzésére készülő szövetségi kapitány Joachim Löw együttesének gerincét továbbra is a két évvel ezelőtt Brazíliában győztes gárda adja. Ezt jól mutatja, hogy a Nationalelf utolsó felkészülési mérkőzésén, Gelsenkirchenben a magyarok ellen (2-0) a kezdő-tizenegyben kilenc világbajnok kapott helyet.

Az 56 éves szakember egyetlen gondja, hogy a védelem vezére, Mats Hummels sérüléssel küszködik, és egyelőre külön edz a társaitól, míg a helyére korábban jó eséllyel pályázó Antonio Rüdiger térdszalagja kedden elszakadt a válogatott edzésén, ezért vészmegoldásként Jonathan Tah került a keretbe.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, eddigi öt találkozójukból kettőt nyert a Nationalelf, három pedig döntetlennel végződött.

A 2012-ben társrendező ukránok először jutottak ki selejtezőből az Európa-bajnokságra, és játékuk főként az otthon szereplőkre épül: a 23-as keretben csak öt légiós található, a bajnok Dinamo Kijev csapatát öt, a bajnoki ezüstérmes, Európa Liga-elődöntős Sahtar Donyecket hét labdarúgó képviseli. A csapat egyáltalán nem tekinti lefutottnak a németek elleni meccset, amint az aranylabdás Andrij Sevcsenko is hangsúlyozta, aki jelenleg másodedzőként segíti az együttest: „A németek a világbajnokok és jó csapatot alkotnak. De akkor is van esélyünk.”

Lengyelország – Észak-Írország

A csoport másik mérkőzésén története első Európa-bajnoki összecsapására készül az északír válogatott, amely többek között a magyarokat megelőzve jutott ki a kontinensviadalra. Ellenfelük a lengyel válogatott lesz, amely elsősorban Robert Lewandowski góljaiban bízik. A Bayern München támadója 13 találattal zárta a selejtezősorozatot.

Érdekesség, hogy az örökmérleget tekintve az északírek felé billen a mérleg, hiszen a két csapat történetének kilenc összecsapásán négy északír siker mellett három lengyel győzelem és két döntetlen született. Legutóbb 2009-ben világbajnoki selejtezőn találkozott egymással a két csapat, Chorzów városában 1-1-es döntetlen született, míg Belfastban 3-2-es hazai sikert ünnepelhettek a nézők.

Az előjelek horvát sikert ígérnek a törökök ellen

Az előjelek horvát sikert ígérnek a D-csoport vasárnap délutáni mérkőzése előtt, amelyen az adriai csapat a törökökkel csap össze Párizsban.

A két válogatott eddigi hat Európa-bajnoki találkozójából kettő horvát győzelemmel, négy pedig döntetlennel végződött a rendes játékidőben. Utóbbiak közül a 2008-as negyeddöntő tizenegyes-párbajba torkollott, amelyből a törökök jöttek ki jobban.

Ante Cacic szövetségi kapitány együttese remek mérleggel, hat győzelemmel, három döntetlennel és egyetlen vereséggel jutott ki a kontinenstornára, és még úgy is erős kerettel állhat ki, hogy a Liverpoolt erősítő Dejan Lovren nem került be a legjobbak közé. A 26 éves hátvéd tavasszal összekülönbözött a szakvezetővel, aki válaszul kihagyta őt a keretből.

Ott lesz viszont a Real Madriddal friss Bajnokok Ligája-győztes Luka Modric és Mateo Kovacic, a spanyol bajnok és Király Kupa-győztes FC Barcelona középpályása, Ivan Rakitic, valamint a Juventusszal duplázó csatár, Mario Mandzukic is.

A 62 éves – és Cacicnál csak 25 nappal fiatalabb – Fatih Terim kapitány tanítványai ugyanakkor csak legjobb harmadikként küzdötték ki az Európa-bajnoki szereplést. Igaz, utóbbi nyolc tétmeccsükön nem kaptak ki, előző három találkozójukon pedig gólt sem kaptak. A csapat legnagyobb sztárja az FC Barcelonát erősítő Arda Turan, aki jól ismerheti a katalán klubból Rakiticet. Hakan Calhanoglu és Tin Jedvaj pedig a Bayer Leverkusenben játszik együtt.

Érdekesség, hogy a két válogatott a 2018-as világbajnokság selejtezőjében is azonos csoportban kapott helyet.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.