Ferencváros

Doll ismét Van der Vaartról nyilatkozott

Továbbra is képben van a Fradinál a holland középpályás.
 
 

Ferencváros

Doll ismét Van der Vaartról nyilatkozott

Továbbra is képben van a Fradinál a holland középpályás.
 
 
 

Ferencváros

Doll ismét Van der Vaartról nyilatkozott

Továbbra is képben van a Fradinál a holland középpályás.

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll ismét hazalátogatott Németországba, és interjút adott a Hamburger Abendblattnak. Azt mondta: szeretné, ha Rafael van der Vaart az ő csapatát erősítené a Bajnokok Ligájában.

„A bajnokságban jó formában voltunk, a klub 12 éve várt a bajnoki címre. Nagyon domináns játékot alakítottunk ki. Most szeretnénk bekerülni a Bajnokok Ligájába. Talán Rafael Van der Vaart segíthetne. Mindent megteszünk, hogy teljesítsük az igényeit” – nyilatkozta.

A jövő pénteken kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottról elmondta, hogy az esélytelenek közé tartozik, de egy tornán bármi megtörténhet.

„Bernd Storck olyan csapatot állított össze, amely ellen nehéz játszani, mélyen és zártan védekezik, olyan jó kontrajátékosokkal, mint Dzsudzsák Balázs, aki nagyszerű szabadrúgáslövő is. Gera Zoltán már 37 éves, de ő a kulcsjátékos, aki fantasztikus szezont futott velem. A HSV szurkolói is emlékezhetnek rá, hiszen összetörte a Hamburg döntős álmait a 2010-es Európa Ligában.”

A szerző felidézi, hogy Thomas Doll 15 évig volt profi futballista (a Hamburg, az Eintracht Frankfurt és a Lazio szníeiben), és 14 éve tevékenykedik edzőként. Megfordult a HSV, a Borussia Dortmund és a Genclerbirligi együtteseinél, de nem nyert semmit, a Ferencvárosnál viszont két éven belül több trófeát is ünnepelhetett.

„Már más edző vagyok, tapasztalt és jobban kezelem a játékosokkal szembeni kapcsolatomat. Jobb a kommunikációs stílusom, de a fiatalokkal kapcsolatos mániám elcsendesedett Budapesten. Újra kivirágoztam Törökország és Szaúd-Arábia után, újra boldog vagyok.”

2005 és 2007 között dolgozott Van der Vaart és Doll együtt dolgozott Hamburgban. Doll akkor kezdte edzői karrierjét, és csapatát az utolsó helyről a Bajnokok Ligájába vezette. De amikor a csapat visszazuhant az utolsó helyre a bajnokságban, távoznia kellett. A legtöbb német meccset tévén követi mostanság. A jövő héten indul az FTC felkészülése, ezért a tréner hamarosan visszatér a magyar fővárosba.

„Budapest hasonlóan szép, mint Hamburg. Jól érzem magam ott.” Doll eddigi útja hosszú volt, hogy most megtalálta a helyét – zárul a cikk.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.