A Beitar Jerusalem ellen is játszik Bükön a DVTK

 
 

A Beitar Jerusalem ellen is játszik Bükön a DVTK

 
 
 

A Beitar Jerusalem ellen is játszik Bükön a DVTK

Június 8-án szerdán kezdi meg a felkészülést a következő szezonra a DVTK együttese, amely az utóbbi évekhez Bükfürdőn edzőtáborozik majd. A diósgyőri csapat az izraeli bronzérmes Beitar Jerusalem ellen is pályára lép majd az alapozás során.

- A felkészülés június 8-án kezdődik, délután három órakor kell megjelenniük a játékosoknak az edzőközpont új épületében - idézi a Dvtk hivatalos honlapja Molnár Ákos technikai vezetőt. - Azonban nem mindenki lesz jelen, hiszen néhányan már elbúcsúztak, és új klubjukkal készülnek, illetve a fiataloknak is szükségük van pihenőre, hogy feltöltött “akkumulátorral” kezdjenek neki újra a munkának, márpedig az NB III.-as bajnokság csak ezen a hétvégén fejeződik be. Ők később csatlakoznak társaikhoz, miként a magyar, illetve a kanadai válogatottal készülő Elek Ákos és Manjrekar James.

Szokás szerint idén is Bükfürdőre utazik a DVTK nyári edzőtáborba, ahol a Hunguest Hotel Répce Gold minden igényt kielégítő szállást biztosít, a büki pálya tökéletes helyszínéül szolgál az edzéseknek, mérkőzéseknek.

- Az edzőtábor felkészülési mérkőzéseit szervező menedzserirodától erős, első osztályú ellenfeleket kértünk - osztotta meg Molnár Ákos. - Az izraeli bronzérmes Beitar Jerusalem csapatával biztosan játszunk, velük aláírtuk a szerződést, már csak a helyszínben és a kezdési időpontban kell megállapodni. Egy ukrán első osztályú klub lesz a másik ellenfél, amint ezt is véglegesítjük, nyilvánosságra hozzuk a nevüket, miként a harmadik ellenfélét is.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.