Szombati tutitár

Hazai és gólok

 
 

Szombati tutitár

Hazai és gólok

 
 
 

Szombati tutitár

Hazai és gólok

Bayer Leverkusen-Hertha 1!

Ellentétes előjelekkel érkeznek a mai ütközethez a csapatok. A hazaiak lendülete kitart!

A házigazda nagy formába került a bajnokság hajrájára: Roger Schmidt alakulata hat mérkőzést nyert meg zsinórban, és így feljött a 3. helyre, amely BL-főtáblát ér a végelszámolásnál. A BayArénában 8-3-4 a mutatójuk, az utolsó három találkozójukat nullra nyerték meg saját közönségük előtt. A forma tehát parádés, viszont sérülések nehezítik majd a szakmai stáb munkáját. A két szélső bekk, Jedvaj és Wendell kidőlt a sorból, Boenisch pedig a középpályáról hiányzik majd sérülés miatt.

A Hertha összességében várakozáson felül teljesít, a tavaly még a kiesés ellen küzdöttek a fővárosiak, ehhez képest most még a BL-szereplés is téma a klubnál. Dárdai rendesen összepakolta az együttest, amely 49 egységével a 4. helyen áll. Idegenben azért akadtak bajok (5-2-8), de a forma még aggasztóbb. Négy bajnokin csak 1 pont, közben sima vereség a kupában a Dortmundtól. A kék-fehéreket a Gladbach-Mainz-Schalke trió üldözi, tehát a hátralévő három játéknapon lesz motivációja a csapatnak. A keretben Darida és Kauter, két középpályás sérült.

Bár vannak fontos hiányzói a hazaiaknak, mégis azt gondoljuk, hogy a piros-feketék lendülete kitart. A Hertha mintha kipukkadt volna a szezon végére, ma nem okoznak meglepetést, megadják magukat a gyógyszergyáriaknak. Tippünk így: 1-es!

Everton-Bournemouth +2.5! Mindkét fél betalál: IGEN!

A hazaiaknál áll a bál, Martinez menesztését követelik a drukkerek a pocsék szezon miatt. A vendégek bennmaradtak, ezzel teljesítették küldetésüket. Gólokat várunk!

Mindkét alakulat 41 egységig jutott a Premier League idei kiírásában, és mégis mekkora a különbség a két produktum megítélése között! Az Evertonnál sokáig tűrtek a drukkerek, de a Liverpooltól kapott méretes zakó, majd az elvesztett FA-Kupa elődöntő után már felerősödtek a Martinez menesztését követelő hangok. Érthető is a kék-fehér szurkolók elégedetlensége, hiszen a keretben lényegesen több van a középmezőnynél. Ami extrán kiverte a biztosítékot, hogy csak a már kiesett Aston Villa nyert hazai pályán kevesebbszer Lukakuéknál. A Godison Parkban mindössze 4-5-8-as (30-29) mérleget sikerült összehozniuk Barkley-éknak... A formájuk gyalázatos: március eleje óta nem nyertek, négyszer kikaptak, háromszor ikszeltek. a keretben Funes Mori eltiltott, sérült Coleman, Broening és Jagielka.

A Bournemouth biztosan maradt benn az élvonalban, így a piros-feketék tulajdonképpen teljesítették célkitűzésüket. Eddie Howe alakulata november végéig nem találta a Premier League ritmusát, utána viszont elkapta a fonalat. A gárda idegenben meglepően erős (6-4-7) és a gólaránya is őszinte futballra utal (20-28). A formájuk mostanság nem az igazi, öt bajnokin négy zakó, csak a sereghajtónál nyertek (Aston Villa 1-2). Kingék nagyon előre lépni már nem tudnak, igaz, veszélybe sem kerülhetnek a hajrában. A keretben Mings, Arter és Smith sérült, Gradel visszatérésére van némi esély.

Ősszel 3-3-as döntetlent hozott az összecsapásuk, az FA-Kupában 2-0-ra nyert az Everton idegenben. Ma leginkább a gólokra merünk fogadni, mert nehéz eldönteni, mi járhat a hazai játékosok fejében. Megmentik a menedzsert? Jó kérdés... Találatokban nem lesz hiány, az biztos! Tippünk így: 2.5 és mindkét fél betalál!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.